Pesti Srácok

Menedékkérőként érkeztek Németországba az Iszlám Állam merényletre készülő harcosai

Menedékkérőként érkeztek Németországba az Iszlám Állam merényletre készülő harcosai

Elfogtak Németországban kedden hat szír férfit, akik a hatóságok szerint az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai, és valószínűleg merényletekre készültek – jelentette a Die Welt című lap. A frankfurti tartományi legfőbb ügyészség megerősítette az információkat, és közölte, hogy a csoport egy nyilvános helyszín ellen tervezett támadást.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a merénylet tervezésének korai szakaszában fogták el a hat férfit, akik a nyomozás első megállapításai szerint még nem választottak ki konkrét célpontot. Mindannyian menedékkérőként érkeztek Németországba, négyen 2014-ben, ketten 2015-ben. Elfogásukban 500 rendőr vett részt. Hármat Kasselben, a többieket Hannoverben, Essenben és Lipcsében vették őrizetbe. Külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal és állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják őket. A razzia során átkutattak nyolc lakást, lefoglaltak iratokat, mobiltelefonokat és laptopokat.

A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk) biztonsági körökből származó értesülése szerint a 20 és 28 év közötti férfiak egy esseni karácsonyi vásáron akarhattak merényletet végrehajtani. A Kölner Statdtanzeiger című lap ugyancsak biztonsági körökre hivatkozva azt írta, hogy egy esseni bevásárlóközpont is szóba jöhetett lehetséges célpontként. A csoportot mindkét forrás szerint hosszabb ideje megfigyelték. A Die Welt azt írta, hogy az eljárást menekültektől kapott információk alapján indították el. Az informátorok szerint a hat férfi az Iszlám Állam harcosa volt Szíriában. A nyomozás eredményei szerint Németországban kapcsolatban álltak egymással és nem szakítottak radikális iszlamista nézeteikkel.

A Die Welt az online kiadásában közölt jelentésében hozzátette, hogy a német hatóságokhoz gyakran jutnak el értesülések a menekültek között Szíriából és Irakból beszivárgott lehetséges terroristákról és háborús bűnösökről, de az esetek többségéről kiderült, hogy lejáratásról vagy tévedésről van szó. Azonban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) néhány tucat ügyben nyomozást indított.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.