Pesti Srácok

Polt: Tovább csökken a bűncselekmények száma

null

A bűncselekmények számának további csökkenéséről számolt be Polt Péter legfőbb ügyész a parlament előtt. Bár a regisztrált bűncselekmények száma 3,8 százalékos emelkedést mutatott 2016-ban, amikor meghaladta a 290 ezret, ez egy húszezer részcselekményből álló Zala megyei csalássorozat eredménye. Az MSZP szerint ugyanakkor az ügyészek 99 százaléka ugyanis példamutatóan és kiemelkedően végzi a munkáját, a felsővezetés és bizalmasai azonban szerinte a puha diktatúra egyik pillérét alkotják. Az LMP azt nehezményezte, hogy Farkas Flórián még mindig szabadlábon, és széles vigyorral köti meg a Fidesszel a választási együttműködést.

Tavaly a korábbinál kevesebb, 100 ezer regisztrált bűnelkövetőt tartottak nyilván - folytatta. Közölte azt is, 122 ezer ügynél vizsgálták 2016-ban, hogy alkalmasak-e a vádemelésre, és az ügyszám több mint felében ezt meg is tették, míg 11 százalékában a nyomozás megszüntetéséről döntöttek, 8 százalékában annak elhalasztásáról, 3,6 százalékában közvetítői eljárásról. Több mint 28 ezer ügyben az ügyész a hagyományos vádiratot nyújtotta be, 15 ezer ügyben gyorsított módszert alkalmazott, további 18 ezerben a tárgyalás mellőzésére tett indítványt. Az időszerűségre vonatkozóan jó eredményként értékelte a legfőbb ügyész, hogy az ügyek 84 százalékában az ügyintézés 30 napon belüli befejeződött, a 90 napot pedig mindössze öt ügyben lépték túl. Polt Péter szerint nagy jelentősége volt a célvizsgálatoknak is, ezek közül a korrupciós bűncselekményekre vonatkozókat emelte ki.

- mondta.

PestiSracok facebook image

Fontos változásnak ítélte, hogy míg korábban emelkedett a hatályon kívül helyezés a másodfokú eljárásokban, tavaly azonban ezen esetek száma 20 százalékos csökkenést mutatott. Mérsékelten növekedett az elsőfokú ügydöntő határozatok elleni fellebbezéseik száma. Közölte azt is, a büntetések kiszabásával kapcsolatban nem voltak elégedettek, azok összességében enyhének tekinthetők - állapította meg. A bűnösen szerzett vagyon elvonására szolgáló vagyonelkobzást az egyik legfontosabb intézménynek nevezte, amely további bűncselekményeket előzhet meg. 2016-ban az ügyészek több mint ötezer keresetet nyújtottak be, legtöbb esetben civilek ellen, a tevékenységüket beszüntető eljárásokat kezdeményeztek. Emellett a környezet- és természetvédelem érdekében, valamint az általános szerződési feltételek tisztességtelen volta miatt is számos eljárást indítottak. A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyelete, a jogvédelem ellátásában növekvő számú feladatról számolt be. Közölte azt is, tavaly tevékenyen részt vettek az igazságügyi tárca fontos kodifikációs feladataiban. Országgyűlési képviselők számára 77 írásbeli, 3 szóbeli választ igénylő, valamint 13 azonnal kérdésre válaszoltak. Intenzívnek nevezte az ügyészség nemzetközi kapcsolatait, gazdálkodását pedig stabilnak ítélte, de beszámolt arról is: folytatják a korábban megkezdett infrastrukturális fejlesztéseket.

A Fidesz elégedett

A fideszes Gelencsér Attila kiemelte, az elmúlt hét évben a bűncselekmények elleni fellépés területén jelentős eredményeket ért el hazánk. Szigorúbb lett a jogrendszer, javult a jogérvényesítés, a bűncselekmények felderítési aránya nőtt, a valós bűncselekmények száma csökkent. Javult a jogkövető morál.

A puha diktatúra pillére

Az MSZP ugyanakkor arról beszélt, az ügyészi vezetés a puha diktatúra egyik pillére. Legény Zsolt (MSZP) szerint nem lehet egységesen beszélni az ügyészségről, az ügyészek 99 százaléka ugyanis példamutatóan és kiemelkedően végzi a munkáját, a felsővezetés és bizalmasai azonban szerinte a puha diktatúra egyik pillérét alkotják.

- fogalmazott. Megfogalmazása szerint a maffiamódszerekkel folytatott állami korrupciót viszont az ügyészség elősegíti azzal, hogy nem tesz semmit. A szintén MSZP-s Gúr Nándor azt mondta, sokak szerint a maffiamódszerekkel folytatott állami korrupció felett huny szemet az ügyészség. Közölte, keveset beszélt az ügyész arról, hogy a gazdasági bűncselekmények ugrásszerű növekedésének megelőzése érdekében mit kívánnak tenni. Sorolta azokat az eseteket, amelyekben még lépni kellett volna szerinte, a többi között a Nemzeti Választási Bizottságnál párttársával történteket elevenítette fel. A regnáló diktatúra kiszolgálása zajlik - közölte.

A Jobbik szerint Magyarország előkelő helyen áll a korrupciós ranglistán

Gyüre Csaba, a Jobbik vezérszónoka rámutatott, a korrupciós világranglistán Magyarország ma már "nagyon előkelő helyen áll", az unióban sikerült a korrupciót tekintve utolérni Romániát, s csak Bulgáriában és Görögországban rosszabb a helyzet. Szavai szerint hamarosan Szomália szintjére jut Magyarország. A jobbikos politikus ezért két fő felelőst jelölt meg, a politikát és a bűnüldöző szervezeteket, akik, illetve amelyek ezt hagyják, s úgy látta, hatványozott az ügyészség vezetőinek felelőssége. Kiemelte, nem láttak még fideszes politikust vezetőszáron elvinni, mert kormánypárti politikusokat nem lehet felelősségre vonni. Szólt arról, hogy hatszorosára nőtt a hivatali vesztegetésékkel összefüggő ügyek száma két év alatt. A cigányszervezeteknek juttatott támogatások elszámolását is szóvá tette, s azt mondta, ebben sincs előrelépés, bizonyos cigányszervezetek milliárdos támogatást kapnak az államtól, de elszámolni nem tudnak vele.

Magyarország egyik legnagyobb problémája az ügyészség működése

Hadházy Ákos, az LMP vezérszónoka szerint Magyarország egyik legnagyobb problémája az ügyészség működése. Megjegyezte, sok értelmét nem látja a napirendi pontnak, mert elvileg kérdezhetnének a főügyésztől, de a válaszok mindig kikerülik az igazságot. Kitért arra is, Farkas Flórián még mindig szabadlábon, és széles vigyorral köti meg a Fidesszel a választási együttműködést. Ha valami, szerinte ez mindent elmond az ügyészség munkájáról.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.