Pesti Srácok

„Szélsőségesekkel” szemben indult tömeges rendőri akció és letartóztatási hullám Moszkvában

null

Több mint 260 embert vettek őrizetbe vasárnap Moszkva belvárosában egy nem engedélyezett megmozduláson való részvétel indokával, az érintettek többsége a hatóságok szerint nacionalista szervezetek tagja.

A rendőrség a TASZSZ hírügynökséget úgy tájékoztatatta, hogy többektől fegyvert, kést és bokszert koboztak el, ami arra utal, hogy a rendfenntartó erőkkel szembeni ellenállásra készültek. A Kreml melletti Manyezsnaja teret lezárták, két közeli metrómegálló forgalmát korlátozták. A biztonsági erőket készültségbe helyezték Szentpétervár központjában is. Sajtójelentések szerint ott is történtek őrizetbe vételek. Az őrizetbe vett személyek nyilvántartására szakosodott OVD-info civil szervezet honlapján azt állította, hogy országszerte összesen 380 személyt állítottak elő.

Korábban Vjacseszlav Malcev, az Artpodgotovka (Tüzérségi Előkészítés) elnevezésű "társadalmi mozgalom" vezetője arra szólította fel híveit, hogy november 5-én vonuljanak utcára Moszkvában. Malcev, a magát nacionalistának és anarchistának valló blogger és volt Szaratov megyei képviselő bevallott célja az, hogy Oroszországban "forradalmat" robbantson ki. A Szövetégi Biztonsági Szolgálat (FSZB) pénteken őrizetbe vette a mozgalom egyik sejtjének tagjait, akik arra készültek, hogy szombaton, a népi egység napján középületeket gyújtsanak fel, hogy ezzel zavargásokat provokáljanak ki. Artpodgotovka-tagokat állítottak elő Krasznojarszkban, Krasznodarban, Kazanyban, Szamarában és Szaratovban is.

Az Artpodogotovkát egy krasznodari regionális bíróság októberben szélsőséges szervezetnek minősítette. Malcev ellen júliusban büntetőeljárást indítottak. A vád:

PestiSracok facebook image

A blogger a felelősségre vonás elől külföldre szökött.

A moszkvai Vörös térre egyébként, ahol az 1941-es katonai parádé 76. évfordulóján megrendezendő emlékdíszszemlét próbálják, vasárnaptól csak meghívóval lehet bejutni, és keddig zárva tart a Lenin-mauzóleum is.

MTI; Fotó: gmfus.org (A kép illusztráció.)