Pesti Srácok

Szijjártó megint bekérette az amerikai ügyvivőt

null

A Külgazdasági és Külügyminisztérium újra bekérette az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, David Kostelancikot, miután kiderült, hogy a Trump-kormányzat közel 190 millió forinttal támogatná a „független” vidéki sajtót Magyarországon, tudta meg az RTL Híradó.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, november 7-én, kedden, egy kifejezetten magyar sajtótermékeknek szánt pályázat jelent meg az amerikai külügyminisztérium honlapján. A felhívás célja, hogy olyan Budapesten kívüli sajtótermékeket (lap, rádió, honlap) találjon, amelyek objektív tájékoztatásra törekszenek, hazai és nemzetközi témákban is. A magyar külügyminisztérium a múlt héten még csak szokatlannak nevezte a lépést. Akkor azt írták:

Az RTL Híradó szerint viszont a magyar külügy most ismét bekérette az amerikai ügyvivőt. Szijjártó Péterék a csatornával azt közölték, hogy magyarázatot kértek az ügyvivőtől a magyar médiának szánt pénzről, a lépést ugyanis a választások előtti politikai beavatkozásnak tekintik. Ugyanerről beszélt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is keddi sajtótájékoztatóján, ahol azt mondta:

PestiSracok facebook image

Az Amerikai Külügyminisztérium az RTL-nek az írta: a támogatás csak jövő májustól, tehát a választások után, utalnák, a pénzzel pedig a vidéki tényalapú újságírás fellendítésére szánják. Hozzátették, hogy világszerte, több mint száz országban támogatják a sajtószabadságot, és hogy az Egyesült Államok már több alkalommal is kifejtette aggodalmát a magyar sajtó állapota miatt.

Forrás: RTL Klub/Index. Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.