Pesti Srácok

Tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki a késeléses meccs ügyében

Tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki a késeléses meccs ügyében

Összesen 14 embert hallgattak ki gyanúsítottként és négyet még keres a rendőrség a Groupama Arénában történt verekedéssel összefüggésben – közölte a rendőrség a police.hu-n szerdán. A rendőrök az eset után 18 – a verekedésben részt vevő – szurkolót azonosítottak be, akik közül 14-et már gyanúsítottként kihallgattak, négy ember ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.

Mint arról korábban beszámoltunk, két személyt őrizetbe vett a rendőrség a Ferencváros múlt hétvégi, Debrecen elleni bajnoki találkozóját követően, miután a szurkolók összeverekedtek a szünetben. A történtekkel kapcsolatban egymásnak ellentmondó hírek és értesülések keringtek a különböző fórumokon. Az Index és a Hvg.hu következetesen lincselésről írt. A beszámolók abban megegyeznek, hogy a visszatérő ultrák és az elmúlt években a Groupama Arénában zászlót bontó Halhatatlanok nevű csoport vezetője (az említett B.) között alakult ki konfliktus, utóbbi kést rántott, meg is sebesített vele másokat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.

A police.hu közleménye szerint a nyomozók a bántalmazással összefüggésben két férfit rögtön a verekedés utáni napon gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vételük mellett javasolták előzetes letartóztatásuk indítványozását. A rendőrök további 18 – a verekedésben részt vevő – szurkolót azonosítottak be, akik közül 14-et hallgattak ki gyanúsítottként; négy ember ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki.

PestiSracok facebook image

– tették hozzá.

Forrás: pestisracok.hu/police.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.