Pesti Srácok

ÁSZ: továbbra sem cáfolta a tiltott vagyoni hozzájárulás gyanúját a Jobbik

ÁSZ: továbbra sem cáfolta a tiltott vagyoni hozzájárulás gyanúját a Jobbik

Az Állami Számvevőszéknek csütörtökön átadott, majd nyilvánosságra hozott észrevételével sem támasztotta alá a Jobbik, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást - írta szombati közleményében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Így a közlemény szerint a párt nem tudta a törvényben is rögzített értékeléssel, dokumentumokkal cáfolni az Állami Számvevőszék bizonyítékokon alapuló megállapításait. Hangsúlyozták, hogy a Jobbik az észrevételezés időszakában, december 6. és 21. között átadhatta volna a gazdálkodást érintő dokumentumokat, a program szerinti ellenőrzést a párt közreműködési kötelezettségének elmulasztása akadályozta meg - tették hozzá.

A közlemény emlékeztetett: az ÁSZ október 3-án jelentette be, hogy a Jobbik többszöri értesítés és helyszíni adatkérés ellenére sem tett eleget a törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, a számvevőszéki jelzés alapján indított nyomozást az ügyészség 2018. március 6-ig meghosszabbította. Kiemelték, hogy a számvevőszék az adatszolgáltatásra törvényben meghatározott határidő letelte után fordult a vádhatósághoz.

A Jobbik parlamenti frakcióvezetője, valamint gazdasági igazgatója az ügyészségnek küldött számvevőszéki jelzést követően október 3-án, majd október 9-én is a törvények megkerülésével, az adatszolgáltatási határidő letelte után próbált iratokat átadni - írták. Felidézték: az ÁSZ korábban tájékoztatta a közvéleményt, hogy hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseiről a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt. A számvevőszék december 6-án elküldte jelentéstervezetét a Jobbiknak és közölte, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezéséről szóló szerződések alapján a párt 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, ami - a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései alapján - tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.

PestiSracok facebook image

A Jobbik pénteken arra szólította fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), hogy az ellenzéki párt "rágalmazása" és a közvélemény "félrevezetése", valamint majdnem három hónapos időhúzása után vegye át a párt 2015-2016-os évek gazdálkodására, valamint idei plakátkampányára vonatkozó dokumentumokat, hogy bizonyítékokkal támaszthassák alá, nem fogadtak el tiltott vagyoni hozzájárulást. Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében közölte: a tiltott vagyoni hozzájárulás bizonyításának terhe a törvény alapján a számvevőszéket terheli. Kitért arra is: a dokumentumok átadásának lehetőségét eddig az ÁSZ tagadta meg tőlük.

MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.