Ász
Halász János az ÁSZ-hoz fordult a baloldal külföldi finanszírozása ügyében
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közérdekű bejelentéssel fordult az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a "baloldal külföldi finanszírozása" ügyében. A tiltott pártfinanszírozás alapos gyanúja merült ugyanis fel.Az Országgyűlés megválasztotta az ÁSZ új elnökének Windisch Lászlót (frissítve)
Rendkívüli üléssel folytatta ma a munkáját az Országgyűlés délután egy órától, ahol a többi között szó volt arról, hogy mikor derül ki, hogy hogyan változik a katás adózási forma, továbbá hogy a veszélyhelyzet július elsejei lejárta után kik és milyen kedvezményektől esnek el. Ezen felül az LMP újra a klímabérlet bevezetésének időpontját feszegette, valamint kezdeményezték a dugódíj bevezetését. Később pedig megtudhattuk azt is, hogy a nyugdíjasok további segítségre számíthatnak a kormánytól annak érdekében, hogy a nyugdíjak megtartsák reálértéküket. Az interpellációk után a képviselők megszavazták Windisch Lászlót tizenkét évre az Állami Számvevőszék élére, végül az azonnali kérdések és válaszok órája következett.Lényeges törvénysértést tárt fel az ÁSZ a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványánál
Nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványánál a törvényes és átlátható gazdálkodás. Az ÁSZ szakemberei mindhárom alapítvány esetében lényeges törvénysértésekkel szembesültek – állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék.A Kétfarkú Kutyáknak és a Momentumnak sem erőssége az átláthatóság
Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amelyen arról tájékoztattak, hogy a Momentum Mozgalom, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt rosszul kezelte az állami támogatásokat, semennyire sem működnek átláthatóan. Holman Magdolna, a szervezet alelnöke szerint erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét a lila liberális pártnak, míg a viccpártnak lépnie kell a törvényes gazdálkodás érdekében. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy mindkét párt viszonylag új, így talán nem meglepő, hogy számos területen lépéseket kell tenniük a jogszabályoknak megfelelő törvényes, átlátható és elszámoltatható gazdálkodás érdekében. A Momentum a 2018–2019-es vizsgált időszakban nem teremtette meg gazdálkodásának átláthatóságát, illetve a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát a párt tagsága és az állampolgárok felé. Az ÁSZ ezért kilenc javaslatot tett a párt elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.Az Európai Ügyészség vajon tudja, hogy a Momentum még mindig nem számolt el 500 millió forinttal?
Június 1-jétől, néhány nap múlva megkezdi működését az Európai Ügyészség. A testület feladata az, hogy nyomozzon és vádat emeljen az európai uniós költségvetéssel szemben elkövetett csalásokkal és más, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatban - írta közösségi oldalán a Momentum képivselője, Cseh Katalin. A botmixeresként emlegetett politikus szerint egyébként jövőre már Magyarország is csatlakozni fog az ügyészséghez, mivel nekik "első dolguk lesz" megtenni. Kérdés, miért ennyire magabiztos abban, hogy a 2022-es választásokat a Momentum nyeri majd, és vajon akkor is ennyire lelkes lesz-e, ha a neokomcsi halálbarbis csapat pénzügyi támogatását veszik górcső alá hivatalos szervek. De halkan jegyeznénk meg azt is, hogy Gyurcsány Ferenc és a korrupció kapcsolatát is érdemes lenne vizsgálniuk, hiszen a 4-es metró elleni OLAF-vizsgálat során egyértelműen kiderült Gyurcsány Ferenc és a szocialista-szabaddemokrata politikusok felelőssége minden idők legnagyobb korrupciós botrányában, az Alstom-ügyben.A vandalizmust éltetve támadja Hadházy az Állami Számvevőszéket
„Elképesztő, szürreális" elemzésről beszél Hadházy Ákos közösségi-oldalán az Állami Számvevőszék legutóbbi, járvány alatt történt lélegeztetőgép-, maszk- és vakcinabeszerzésekről írt elemzése kapcsán. Az ellenzék botránypolitikusa nyolc pontba szedve kritizált szinte minden olyan kormányzati intézkedést, amelyeknek köszönhetően most az egész uniót megelőzve, az ötmilliós átoltottságot elérve körülbelül másfél hónappal előbb tudtuk elkezdeni az ország nyitását, mint a többi nyugat-európai ország. Különös bája a képviselő bejegyzésének, hogy posztjához olyan fényképet használt, amelyben vandálok rongálják az ÁSZ épületét, több millió forintos kárt okozva ezzel a közintézménynek.A Gyurcsány-párt gazdálkodását évek óta törvénysértések jellemzik
A Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik - tudatta az Állami Számvevőszék. Mint kiderült, a DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban sem felelt meg a törvényi előírásoknak.Az MSZP-nek nem sikerült jogszerűen elkészíteni a párt pénzügyi beszámolóját - itt az ÁSZ legújabb jelentése
A Magyar Szocialista Párt gazdálkodásának törvényessége a 2017-2018 közötti időszakban biztosított volt. A párt a 2017-2018. évi pénzügyi kimutatásait ugyanakkor nem a jogszabályi előírások szerint készítette el, így azok nem mutattak megbízható és valós összképet a párt bevételeiről és kiadásairól –olvasható az Állami Számvevőszék oldalán.ÁSZ: mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon
Mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon tíz év alatt – derült ki Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivőjének szavaiból a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön. A műsorban beszéltek arról is, hogy az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közpénzekkel és közvagyonnal való gazdálkodását mintegy 10 éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik.Ajánljuk még