Pesti Srácok

Lényeges törvénysértést tárt fel az ÁSZ a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványánál

null

Nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványánál a törvényes és átlátható gazdálkodás. Az ÁSZ szakemberei mindhárom alapítvány esetében lényeges törvénysértésekkel szembesültek – állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék.

Az ÁSZ kedden, az MTI-nek küldött közleményében emlékeztetett rá: a szervezet kétévente ellenőrzi a tudományos, ismeretterjesztő, kutatási és oktatási tevékenységet is végző, költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodását. A pártalapítványok ellenőrzése alapján az ÁSZ megállapította: a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapította Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Párbeszéd Magyarországért Párt által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint a Demokratikus Koalíció által létrehozott Új Köztársaságért Alapítvány a 2019–2020. évekre nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára.

– írták. Hozzátették: a Jobbik Magyarországért Alapítvány a 2019–2020. években, az Új Köztársaságért Alapítvány 2019-ben nem tett eleget a törvény által előírt beszámolási kötelezettségének, ugyanis nem készítette el az éves számviteli beszámolót, a tevékenységéről szóló éves jelentést és így nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának elszámoltathatóságát. Közölték azt is, hogy az éves beszámoló megalapozottsága nem felelt meg a törvényi előírásoknak a 2019–2020. években a Megújuló Magyarországért Alapítványnál, 2020-ban pedig az Új Köztársaságért Alapítványnál, mivel nem a törvényi előírások szerinti bizonylatok alapján jegyeztek be adatokat a számviteli nyilvántartásokba.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.