törvénysértés
Donald Trump állítólag törvényt sérthetett Orbán Viktor miatt
A Financial Times szerint Donald Trump megsérthette a Logan-törvényt azzal, hogy találkozott Orbán Viktorral és a békéről beszélgettek.Törvénysértő a lengyel állami hírügynökség ellen indított felszámolási eljárás - állítja a volt miniszter
Törvénysértő a lengyel állami hírügynökség ellen indított felszámolási eljárás, mert nem igaz, hogy a PAP hírügynökséget az államfő által megvétózott költségvetési forrásokból finanszírozták volna – jelentette ki csütörtökön Piotr Glinski előző lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter. Glinski, a korábbi fő kormányerő, a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa arra utalt az X közösségi felületen, hogy szerdán Bartlomiej Sienkiewicz új kulturális és örökségvédelmi miniszter felszámolási eljárást indított a közszolgálati média, ezen belül a PAP hírügynökség ellen.Soproni Tamásék súlyos törvénytelenségeket követhettek el, amiért vaskos büntetést szabtak ki a terézvárosiakra
A Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke a közösségi oldalán, egy nyílt levélben kéri a hatodik kerület momentumos polgármesterét, Soproni Tamást, hogy ne bújkáljon, hanem álljon ki az emberek elé és mondja el, hogy mikor és milyen formában vonják felelősségre azokat, aki a kerületi közbeszerzéseknél törvénytelenséget követtek el és ezzel 118 000 000 forintos kárt okoztak a terézvárosiaknak.Bíróság mondta ki, hogy Márki-Zay jogsértést követett el a hódmezővásárhelyi buszbiznisszel
Márki-Zay Péter a saját kampányfuvarosának játszott ki az egyébként éves szinten 100-150 milliós üzletet. Mint kiderült, a Szegedi Törvényszék jogerős bírósági ítéletében kimondta a korrupció tényét.Lényeges törvénysértést tárt fel az ÁSZ a Jobbik, a Párbeszéd és a DK pártalapítványánál
Nem volt biztosított a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció pártalapítványánál a törvényes és átlátható gazdálkodás. Az ÁSZ szakemberei mindhárom alapítvány esetében lényeges törvénysértésekkel szembesültek – állapította meg ellenőrzése után az Állami Számvevőszék.Törvénysértéssel vádolják a francia külügyminisztert
Komoly váddal illették a francia külügyminisztert, aki a gyanú szerint közjavak megsértését és egyéb törvénysértést követett el, a mali igazságszolgáltatás beidézte a politikust. Sajtóértesülések szerint június 20-án hétfőn reggel 8 órára rendelte be a bamakói hivatalába a francia politikust Mahamoudou B. Dicko mali vizsgálóbíró.Deutsch: az Európai Bizottság törvénysértően tartja vissza a Magyarországnak járó forrásokat
Az Európai Bizottság (EB) nyílt törvénysértést elkövetve, az idevonatkozó uniós szabályokkal ellentétes módon, politikai, ideológiai szempontot érvényesítve nem folyósítja a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokat – mondta a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Még nem tudni, lemond-e a járványügyi szabályokat megszegve bulizgató Boris Johnson
Boris Johnson brit miniszterelnök határozottan cáfolta kedden, hogy bárki figyelmeztette volna őt a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i partik szabályellenes mivoltára. Egykori tanácsadója viszont azt állítja, figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy szabályt szeg, ha részt vesz az összejövetelen. Johnson ugyanakkor nem volt hajlandó egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy lemond-e kormányfői tisztségéről, ha az időközben megindult vizsgálat azt deríti ki, hogy ebben az ügyben félrevezető nyilatkozatokat tett a parlamentben.Több törvénysértésre is utasítást adhattak a gyanú szerint a BRFK leváltott vezetői
A BRFK nemrég leváltott, magas beosztású vezetői a cél szentesíti az eszközt alapon olyan törvénysértésekre adtak utasítást a gyanú szerint, ami miatt indokolt volt az eltávolításuk – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ugyanakkor forrásaink szerint az fel nem merült velük szemben, hogy korruptak, vagy bűnöző rendőrök lennének. Úgy tudjuk, már mindhárom vezetőt kihallgatta gyanúsítottként a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, de szabadlábon védekezhetnek.Ajánljuk még