Pesti Srácok

Törvénysértéssel vádolják a francia külügyminisztert

null

Komoly váddal illették a francia külügyminisztert, aki a gyanú szerint közjavak megsértését és egyéb törvénysértést követett el, a mali igazságszolgáltatás beidézte a politikust. Sajtóértesülések szerint június 20-án hétfőn reggel 8 órára rendelte be a bamakói hivatalába a francia politikust Mahamoudou B. Dicko mali vizsgálóbíró.

Az AFP mali igazságügyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a vizsgálatot a több civil szervezetet tömörítő, Maliko nevű egyesület által tett feljelentést követően indították el – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva a Magyar Nemzet. A Le Figaro cikkéből kiderül, hogy a nyomozást egy 2015-ös eset miatt kezdték meg a mali hatóságok. Le Drian abban az időben védelmi miniszter volt, és a gyanú szerint igencsak erőteljesen lobbizott Ibrahim Boubacar Keita akkori mali elnöknél annak érdekében, hogy a mali biometrikus útlevelek gyártási jogát több mint tíz évre az Oberthur Technologie nevű francia cég kapja meg. A ma Idemia néven ismert cég azért lényeges az ügyben, mert állítólag érdekeltsége volt benne Le Drian fiának, Thomas-nak.A Maliban hatalmon lévő juntához közel álló Maliko nevű egyesület az AFP rendelkezésére bocsátott egy dokumentumot, amelyben az áll, hogy a mali közbeszerzési szabályzatról szóló, szeptember 25-i 2015-06040 számú rendelet által megállapított eljárásokat és szabályokat a fent említett szerződés odaítélésekor megsértették a szerződő felek.A francia hírügynökség ugyanakkor bamakói diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, hogy eddig nem érkezett feljelentés a bamakói francia nagykövetségre.

A mali igazságszolgáltatás egyelőre nyomozási szakaszban van, és azt igyekszik kideríteni, hogy a francia külügyminiszter valóban beavatkozott-e az útlevelekkel kapcsolatos szerződések odaítélésének menetébe. A Jeune Afrique nevű magazin úgy tudja, hogy az útlevelek gyártására vonatkozó szerződés odaítéléséről szóló döntés a Maliko egyesület szerint illegális, mert pályázati kiírás nélkül hozták meg. Ráadásul azért is vitatható az egykori mali elnök választása, mert állítólag a 2001 óta piacvezető Canadian Bank Note (CBN) nevű kanadai cég jobb ajánlatot adott – derül ki a Jeune Afrique cikkéből. A magazin 2021 júniusában a témával kapcsolatos nyomozására hivatkozva azt írta, hogy több tanú vallomása is alátámasztotta Le Drian intenzív lobbizását a szóban forgó francia cég mellett. A Jeune Afrique szerint Le Drian annyira lelkes volt, hogy a tárgyalások során még a francia katonai elkötelezettséget is megemlítette Maliban, a miniszter azonban tagadja az ellene felhozott vádakat.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.