Pesti Srácok

Még nem tudni, lemond-e a járványügyi szabályokat megszegve bulizgató Boris Johnson

null

Boris Johnson brit miniszterelnök határozottan cáfolta kedden, hogy bárki figyelmeztette volna őt a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i partik szabályellenes mivoltára. Egykori tanácsadója viszont azt állítja, figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy szabályt szeg, ha részt vesz az összejövetelen. Johnson ugyanakkor nem volt hajlandó egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy lemond-e kormányfői tisztségéről, ha az időközben megindult vizsgálat azt deríti ki, hogy ebben az ügyben félrevezető nyilatkozatokat tett a parlamentben.

A botrány azután robbant ki, hogy az ITV brit kereskedelmi televízió hírszerkesztőségéhez a múlt héten eljutott egy e-mail, amelyben Martin Reynolds, Johnson személyi titkára tisztviselőket hívott meg 2020. május 20-ára egy kerti partira. A rendezvényen hozzávetőleg 30-an vettek részt, köztük Boris Johnson. Dominic Cummings, Johnson egykori főtanácsadója keddi blogbejegyzésében azt írta: a kormányfőt annak idején ő személyesen figyelmeztette, hogy a Downing Streeten rendezett buli törvénysértő, de Johnson csak legyintett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.