downing street
A brit uralkodónál tesz látogatást a jövő héten az amerikai elnök
A brit uralkodónál tesz látogatást a jövő héten az amerikai elnök. A Buckingham-palota tájékoztatása szerint Joe Biden európai körútjának első állomásaként keresi fel július 10-én a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban, a legősibb és legnagyobb brit királyi rezidencián III. Károly királyt.Partygate – Johnson félrevezethette a brit parlamentet
Vannak arra utaló jelek, hogy Boris Johnson volt brit miniszterelnök félrevezethette a parlamentet a koronavírus-járvány idején saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértése ügyében – áll a londoni alsóház illetékes bizottságának pénteken nyilvánosságra hozott előzetes vizsgálati jelentésében.Liz Truss szerint egy összehangolt nemzetközi összeesküvés buktatta meg a miniszterelnökségét
Liz Truss volt brit miniszterelnök szerint "nagyhatalmú nemzetközi szereplők" összehangolt erőfeszítéssel érték el, hogy rövid idő után távoznia kellett a Konzervatív Párt és a brit kormány éléről. Truss szerint ebben az amerikai elnöknek is szerepe volt. Liz Truss október 20-án mondott le, miután a pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng által nem sokkal korábban előterjesztett átfogó – a piaci szereplők által finanszírozhatatlannak ítélt – adócsökkentési program hatalmas pénzügyi felfordulást okozott, és az alsóházi konzervatív frakció ennek nyomán ellene fordult. Liz Truss, aki Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke volt, alig 49 napig állt a Konzervatív Párt és a kormány élén, és így a brit politikatörténetben ő töltötte be a legrövidebb ideig a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztséget.Megbírságolták a brit miniszterelnököt, mert autójában nem viselte a biztonsági övet
Megbírságolták pénteken Rishi Sunak brit miniszterelnököt, mert autójában nem kapcsolta be a biztonsági övet.Az új brit miniszterelnök első nyilatkozata: mély gazdasági válsággal néz szembe az Egyesült Királyság
Mély gazdasági válsággal kénytelen szembenézni az Egyesült Királyság – jelentette ki miniszterelnökként tett első hivatalos nyilatkozatában Rishi Sunak.Rishi Sunak lesz az első színes bőrű brit miniszterelnök – A milliárdos bevándorlónak kell megoldania a kisemberek megélhetési válságát (Frissítve)
Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé - jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító alsóházi tory frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke. A választási eredmény azt jelenti, hogy Sunak lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. Sunak az egyik leggazdagabb brit parlamenti képviselő volt, feleségének vagyona pedig nagyobb, mint a néhai II. Erzsébet királynőé volt.Évi 54 millió forintnyi nyugdíjat kaphat Liz Truss a 45 napért
A brit közvéleményben haragot váltott ki, hogy a csalódást keltő, mindössze 45 napig tartó szereplés után Liz Truss is megkaphatja azt a 115 ezer fontról, vagyis nagyjából 54 millió forintnak megfelelő összegről szóló juttatást, amit a leköszönő brit miniszterelnökök kapnak – évente.Lemondott Liz Truss brit miniszterelnök (Frissítve)
Lemondott csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Ez a lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti. Eleve végrehajthatatlannak tűnő gazdasági programmal kampányolt a pártjában, hatalomra jutása után a piacok azonnal jelezték is a végletes bizalmatlanságukat. Pénzügyminiszterét pár nappal ezelőtt kénytelen volt leváltani, tegnap pedig a belügyminiszter mondott le.Bizalmi szavazást tartanak Boris Johnson brit miniszterelnök ellen
Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél – jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője.Ajánljuk még