Pesti Srácok

Liz Truss szerint egy összehangolt nemzetközi összeesküvés buktatta meg a miniszterelnökségét

Liz Truss szerint egy összehangolt nemzetközi összeesküvés buktatta meg a miniszterelnökségét

Liz Truss volt brit miniszterelnök szerint "nagyhatalmú nemzetközi szereplők" összehangolt erőfeszítéssel érték el, hogy rövid idő után távoznia kellett a Konzervatív Párt és a brit kormány éléről. Truss szerint ebben az amerikai elnöknek is szerepe volt. Liz Truss október 20-án mondott le, miután a pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng által nem sokkal korábban előterjesztett átfogó – a piaci szereplők által finanszírozhatatlannak ítélt – adócsökkentési program hatalmas pénzügyi felfordulást okozott, és az alsóházi konzervatív frakció ennek nyomán ellene fordult. Liz Truss, aki Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke volt, alig 49 napig állt a Konzervatív Párt és a kormány élén, és így a brit politikatörténetben ő töltötte be a legrövidebb ideig a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztséget.

Truss a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban közölt cikkében lemondásának egyik indokaként azt írja: nem hagyhatta, hogy a piacok "továbbra is Nagy-Britannia elleni tétekre fogadjanak". A volt kormányfő felfedi: a lehetséges legélesebb hangvételű figyelmeztetéseket kapta magas beosztású illetékesektől arra, hogy ha folytatódik a piaci felfordulás, Nagy-Britannia képtelenné válhat saját adósságállományának finanszírozására, vagyis törlesztési csődbe juthat.

Liz Truss úgy fogalmaz, hogy kormánya az adócsökkentési programmal "a nemzetközi áramlatok ellenében próbált úszni". Hozzáteszi: "nemzetközi szereplők" összehangolt erőfeszítéseket tettek a brit kormány növekedési csomagtervének kikezdésére. A volt brit miniszterelnök szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) például nem piaci stabilitási, hanem "újraelosztási szemszögből kommentálta" a kormány adócsökkentési programját, és "nehéz arra a következtetésre jutni", hogy ezt nem politikai motivációból tette. Truss a cikkben beavatkozással vádolja Joe Biden amerikai elnököt is, aki "nyilvánosan hangot adott annak, hogy nem ért egyet gazdaságpolitikánkkal". Liz Truss idézete szerint Biden egy ízben kijelentette, hogy nem ő volt az egyetlen, aki hibának tartotta a brit kormány adócsökkentési programját.

PestiSracok facebook image

– áll Truss vasárnap megjelent cikkében. A volt brit miniszterelnök szerint e szándék egyik bizonyítéka a globális minimumadó bevezetésének terve. Liz Truss támadja "a politikai és médiakommentátorokat" is, akik szavai szerint azonnal meghozták az ítéletet és kimondták, hogy a piaci felfordulás oka a kormány adócsökkentési programját tartalmazó "miniköltségvetés" volt.

– írja Liz Truss.

A Truss-kormány 45 milliárd fontos adóprogramjának bejelentése után mélységi rekordokra – egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe – zuhant a font árfolyama a dollárral szemben, az irányadó brit állampapírok hozama meredek emelkedéssel meghaladta a görög államadósság finanszírozási költségeit, a három globális hitelminősítő, a Moody's Investors Service, az S&P Global Ratings és a Fitch Ratings pedig egyaránt leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a korábbi stabilról a brit államadós-osztályzatok kilátását. A Bank of England a piaci felfordulás csitítása végett rendkívüli államkötvény-vásárlási intervenciót jelentett be azzal az indokkal, hogy a piacok "rendellenes működésének" folytatódása érdemi kockázatot jelentene Nagy-Britannia pénzügyi stabilitására.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.