Pesti Srácok

Partygate – Johnson félrevezethette a brit parlamentet

Partygate – Johnson félrevezethette a brit parlamentet

Vannak arra utaló jelek, hogy Boris Johnson volt brit miniszterelnök félrevezethette a parlamentet a koronavírus-járvány idején saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértése ügyében – áll a londoni alsóház illetékes bizottságának pénteken nyilvánosságra hozott előzetes vizsgálati jelentésében.

Johnson tavaly júliusban jelentette be távozását a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nemegyszer Johnson részvételével.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának legnagyobb belpolitikai botrányává fajult, különös tekintettel arra, hogy a miniszterelnököt a rendőrség megbírságolta. Az újkori brit politikatörténetben Boris Johnson volt az első hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértésért rendőrhatósági büntetéssel sújtottak.

Az ügyben vizsgálatot indított a londoni alsóház mentelmi kérdésekben és egyéb képviselői előjogokban eljárni hivatott szakbizottsága is, elsősorban annak megállapítására, hogy a volt kormányfő félrevezette-e a parlamentet, amikor még hivatali idejében többször is kijelentette, hogy nem történtek törvénysértések az összejövetelek idején. A pénteken ismertetett 24 oldalas előzetes vizsgálati jelentés szerint négy olyan alkalom is volt, amikor Boris Johnson azt bizonygatta az alsóházban, hogy nem voltak törvénysértők a Downing Streeten rendezett partik, a begyűjtött bizonyítékok viszont arra vallanak, hogy Johnson e kijelentéseivel félrevezethette a képviselőket.

PestiSracok facebook image

A volt miniszterelnök péntek esti nyilatkozatában élesen bírálta a bizottságot, mondván: a jelentésben sincs semmiféle bizonyíték arra, hogy ő tudatosan vagy gondatlanságból félrevezette volna a parlamentet. A bizottság március második felében személyesen is meghallgatja Johnsont, és a vizsgálatot ezután zárja le. A végleges jelentés tartalmának komoly a tétje, hiszen ha abban az szerepel majd, hogy Boris Johnson félrevezette a parlamentet, akkor a volt miniszterelnök képviselői mandátumát felfüggeszthetik vagy végleg vissza is vonhatják. Az utóbbi esetben időközi választást kellene kiírni Johnson választókörzetében.

A parlament tudatos félrevezetése a brit politika magatartási normái alapján a képviselők, köztük a kormánytagok által elkövethető legnagyobb kihágások egyike, és általános elvárás, hogy távozzanak tisztségükből mindazok, akikről bebizonyosodik, hogy ezt a kihágást elkövették.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.