Ász
Az ügyészség súlyosítaná az ÁSZ épületét megrongáló Gulyás Mártonék ítéletét
A bíróság a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerinti bűncselekményt megállapította, azonban büntető végzésében tíz vádlottal szemben enyhe büntetést és intézkedést alkalmazott, az ügyészség ezért tárgyalás tartását kéri – közölte a PestiSrácokkal a Fővárosi Főügyészség.Az ÁSZ elnöke szerint akár 9 százalékra is lecsökkenthető lesz az szja
A közpénzügyek, az állami gazdálkodás jelenlegi helyzete alapján reálisnak tűnik, hogy a kormány 2021-ben hozzákezdjen a személyi jövedelemadó számottevő csökkentéséhez – nyilatkozta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Nemzetnek. Az ÁSZ vezetője szerint az ország gazdasági eredményei az adócsökkentés politikájának köszönhető. A foglalkoztatás 70 százalék fölé emelkedett, ami azt jelenti, hogy létrejött a munkaalapú társadalom. Domokos László reálisnak látja, hogy a jelenlegi 15 százalékról 9 százalékra csökkenjen az szja mértéke a jövőben.Vizsgálódik az ÁSZ Botkáék 16 milliárdos uszodája körül
Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél a Miniszterelnökség Szeged önkormányzatával szemben a fedett uszoda építése kapcsán – tudta meg a Délmagyarország.ÁSZ: Megalapozott a jövő évi költségvetés
A 2020-as költségvetési törvényjavaslat megalapozott, hozzájárul a magyar gazdaság fenntartható kifehérítéséhez és a kiszámítható, stabil gazdasági folyamatokhoz, emellett megfelelő keretet biztosít a társadalompolitikai célkitűzések megvalósításához - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ÁSZ véleményéről összeállított dokumentumot Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke pénteken adta át Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az Országházban.Húszmilliós csalás miatt ítélték el egy parlamenten kívüli párt elnökét
Húszmillió forintos költségvetési csalás miatt ítélték el jogerősen egy parlamenten kívüli párt elnökét - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.ÁSZ: Újra kaphat állami támogatást a Momentum
Visszavonta a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék – írták csütörtöki közleményükben. Mint hozzátették, a Párbeszéd Magyarországért Párt esetében ugyanakkor az együttműködés hiánya miatt továbbra is érvényben van az intézkedés. Az ÁSZ kiemelte: a Momentum a kampánypénzek ellenőrzése során feltárt alapvető szabálytalanságok jövőbeli elkerülése érdekében igazolta a gazdálkodás alapvető kereteinek kialakítását, így „a párt megteremtette a lehetőséget a költségvetési támogatás felfüggesztésére vonatkozó vagyonmegóvási intézkedés visszavonására”.A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja az MSZP-iroda visszabérlési ügyében tett feljelentést
Hömpölygő lavina indult el a jelek szerint a múlt hétvégén a Magyar Szocialista Pártban, ami a február 15-ei, pénteki választmányi ülésre tervezett interpelláció kiszivárogtatásával kezdődött. Pénteken jelentettük meg a dokumentumot, amelyet állítólag Fekete Zoltán Pest megyei elnök jegyez. Az interpelláció - ami végül nem hangzott el - évekkel ezelőtt történt súlyos gazdasági visszaélések miatt kéri számon a párt elnökét. Megtudtuk, hogy az ügyben költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és okirathamisítás miatt valaki büntetőfeljelentést is tett. A Központi Nyomozó Főügyészség megkeresésünkre megerősítette a feljelentés tényét: jelenleg annak elbírálása zajlik. Információink szerint a visszaélés az MSZP irodáinak visszabérlése kapcsán történhetett. A láncolatba egy Lengyelországban működő civil szervezetet is beépítettek, hogy így milliós tételeket vehessenek ki a pártkasszából. A kiszivárgott interpelláció is kitér rá, hogy az ügyről 2016 óta tud a párt vezetése - ami újabb kérdést vet fel. Vajon miért most és miért ilyen elánnal került elő a dolog, egyértelműen belső forrásból? Közrejátszhatnak pénz- és pozícióosztások, illetve fennáll annak a lehetősége is, hogy egy jelenleg is pozícióban és döntéshozó helyzetben lévő kör puccsot készít elő, amelynek az eredménye egy, a tervezettnél jóval korábbi tisztújítás - még az Európai Parlamenti választások előtt - és a szerepek újraosztása lehet.Pénzt kér a Párbeszéd a választóktól
A Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztése miatt Karácsony Gergely arra kéri az ellenzéki szavazókat, hogy kis összegű adományokkal támogassák a pártot.ÁSZ: A rágalmazás és félrevezetés helyett a Jobbik vállalja a felelősséget
Az ÁSZ Gyöngyösi Mártonnak azt javasolja, hogy az Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény folyamatos félrevezetése helyett vállalják a felelősséget az ÁSZ által feltárt, teljesen nyilvánvaló szabálytalanságokért - írta portálunkhoz eljutatott közleményében a Számvevőszék. Emlékezetes, Gyöngyösi Márton az ATV-ben beszélt arról, szerinte Orbán Viktor hivatalában születnek az ÁSZ döntései, amelyeknek célja a párt kiiktatása.Ajánljuk még