Pesti Srácok

Pénzt kér a Párbeszéd a választóktól

Pénzt kér a Párbeszéd a választóktól

A Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztése miatt Karácsony Gergely arra kéri az ellenzéki szavazókat, hogy kis összegű adományokkal támogassák a pártot.

A Párbeszéd társelnöke egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék a párttal szembeni intézkedésével indokolta kezdeményezésüket, és azt mondta, hogy az ÁSZ tulajdonképpen a Fidesz politikai eszközévé vált, és gyakorlatilag már az összes ellenzéki pártot megbüntette az elmúlt években. Ezeket a pártokat emiatt akár a megszűnés is fenyegetheti - tette hozzá. A zuglói polgármester úgy fogalmazott, hogy sok embertől szeretnének keveset kérni. Amennyiben a szavazók fejenként egy-két ezer forinttal támogatják őket, akkor képesek pótolni azokat a kieső forrásokat, amelyeket az ÁSZ jogellenesen és abszurd módon visszatart - jelentette ki. Hangsúlyozta, különösen fontosnak érzi, hogy főpolgármester-jelölti kampányát az ilyen kis összegű adományokra alapozhassák.

Kocsis-Cake: Senki sem gondolja, hogy az ÁSZ független

A sajtótájékoztatón részt vett Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki azt mondta, hogy a fideszes képviselőkön és az ÁSZ szóvivőjén kívül már senki nem gondolja, hogy a számvevőszék egy független intézmény lenne. Az ÁSZ segítségével el akarják lehetetleníteni az ellenzéki pártokat az idei európai parlamenti és önkormányzati választás előtt - jelentette ki. Kérdésre válaszolva Kocsis-Cake Olivio azt mondta, legutóbb december 10-én adták át a gazdálkodásukról szóló dokumentumokat az ÁSZ-nak, de a számvevőszék azokat minden átvizsgálás nélkül küldte vissza.

PestiSracok facebook image

Karácsony: A Jobbik jelene számít, nem a múlt

Egy más témában feltett kérdésre Karácsony Gergely azt válaszolta, hogy az ellenzék megosztottsága csak a Fidesznek jó, ezért a teljes ellenzéki egység létrehozásán dolgoznak.Ennek során nem a Jobbik múltjára, hanem a Jobbik jövőjére építenek - fogalmazott. Hozzátette, az együttműködés alapja, hogy elutasítanak mindenféle gyűlöletkeltést, amit a Jobbiknak is vállalnia kell. Újabb kérdésre leszögezte, nem tartja nácinak Gyöngyösi Mártont, a Jobbik frakcióvezetőjét. A jobbikos politikus 2012-ben azt mondta egy parlamenti felszólalása során, hogy fel kellene mérni, hány olyan zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.