Pesti Srácok

"Az egész ellenzék a választók szemével egy roncsderbi" - Az ATV stúdiójában esett egymásnak Harangozó és Juhász

"Az egész ellenzék a választók szemével egy roncsderbi" - Az ATV stúdiójában esett egymásnak Harangozó és Juhász

Az ATV stúdiójában élő egyenes adásban mutatta be a választóknak az MSZP és az Együtt, hogy áll a nagy demokratikus ellenzéki összefogás. Sehogy. Annyira nem, hogy Harangozó Tamás megtörten jelentette be az Egyenes beszéd című műsorban, hogy ők már a kongresszusukat is lemondták és kitolták januárra, csak történjen már valami. A szocialista politikus éppen azt ecsetelte, hogy a választók nem vitákra kíváncsiak, amikor beugrott élő adásba a stúdió előtt sorára váró Juhász Péter és gyakorlatilag átvette a műsorvezetést. A tíz perces kiabálásból csak annyi derült ki, hogy már előre egymásban látják a hibást, amiért nem fog sikerülni a kormányváltás, és hogy a baloldali pártok csak üzengetnek egymásnak, de máig egy közös asztalhoz sem sikerült leülniük, pedig az egy közös jelölt lenne a céljuk, állítólag.

A műsorvezető megadta az alaphangot, amikor harangozónak szegezte a kérdést, hogy viselik, hogy a DK megint felmosta az MSZP-vel a padlót. A szocialista politikusból kibújt az őszinte megmondó ember - és bár alig egy hete még pártelnökük azt hangoztatta, milyen jól áll a megállapodás - és kijelentette, hogy a választók szemével az amit úgy egészében az ellenzék csinál, az leginkább egy roncsderbire hasonlít.

PestiSracok facebook image

Majd az MSZP-re nézve kellő önkritikát is gyakorolva felestette, mi zajlik ma az ellenzéki oldalon egyeztetés címén:

2-3 százalékos pártok vitatkoznak azon, hogy 4-5 hónap múlva kit hívnak majd a baloldali ellenzék vezető pártjának.

Ami Harangozó Tamás szerint nem csak nevetséges, hanem felelőtlen is.

Éppen ott tartott, hogy de ők mennyire türelmesek és kompromisszum készek, lásd, már a kongresszust is elhalasztották, hátha addig lesz valami megegyezés. De most a választmányi ülésükön elfogadják a programjukat, kinevezik annak az arcát, Kunhalmi Ágnest és nekilátnak a kampánynak. A mondatokat még szinte be sem fejezte, amikor a stúdió előtt várakozó következő vendég, Juhász Péter, becsatlakozott az élő adásba.Leguggolt Harangozó mellé és keményen nekiállt osztani, hogy mit magyaráz az együttműködés fontosságáról, amikor ahhoz nem üzengetni, hanem talán tárgyalni kéne.

A következő percekben az adok-kapok annyira elfajult, hogy néző szemmel elég nehéz volt követni. Olyasmi rajzolódott ki, hogy az Együtt és a Párbeszéd mindenképpen együtt indul és nekik közös listájuk is lesz, az MSZP miközben nagy összefogásról beszél, valójában csak a DK-val tárgyal. A többi pártnak csak egy levelet küldtek - még Botka - ami Juhász szerint például nem minősül ajánlatnak.

Mire Harangozó kikérte, milyen dolog az, hogy a jelöltjüket egy az egyben az ellenzékkel azonosítja, mintha más nem is létezne. De Juhász szerint meg egyedül az ő jelöltjük aktív, így másról nem is lenne értelme beszélni. Az MSZP közös listát erőltet, ami az Együtt elnöke szerint csak időpocsékolás, ők abba biztos, hogy nem mennek bele.

Na de Harangozó is visszavágott, hogy miért kellene komolyan tárgyalni, amelyik pár hónapja még úgy nyilvánult meg, hogy a "múlt pártjaival nincs semmi dolga".

Az MSZP és az Együtt politikusai végül talán egy dologban értettek egyet, miszerint elég ciki, hogy amíg tárgyalgatnak, egyeztetgetnek, vagy inkább vitatkoznak, gyakorlatilag senki sem tudja elkezdeni a kampányt. Illetve talán még abban is, hogy az improvizált Tv vita inkább ártott, mint használt a választók megnyerésében.

ATV, Vezető kép: ATV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.