Pesti Srácok

Az Erő és Elszántság szerint hazudik az Együtt

Az Erő és Elszántság szerint hazudik az Együtt
Tyirityán Zsoltot és László Balázst Erő és Elszántság mozgalom 2017.11.13. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az mno.hu és a 168ora.hu is beszámolt arról, hogy az Együtt egyik aktivistáját állítólag „szélsőjobboldali fiatalok verték meg” Keszthelyen, akik a liberális párt egyik tisztségviselője által kitalált történet szerint az Erő és Elszántság tagjai voltak.

Ám a történet az Erő és Elszántság honlapján kiadott közlemény szerint „semmilyen szempontból nem állja meg a helyét”. Ezt László Balázs, a szervezet alelnöke azzal indokolta, hogy

– olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

A támadók szép illedelmesen bemutatkoztak?

Molnár Tibor, az Együtt Veszprém megyei képviselőjelöltje szombaton este írta meg, hogy egyik munkatársát ketten leütötték egy keszthelyi szórakozóhely előtt még előző nap. Az aktivista sérüléseiről orvosi látlelet készült és könnyű testi sértés miatt feljelentést tett az ügyben. Molnár azt állította, hogy

verte meg az aktivistát. Molnár beszámolója viszont azért is furcsa, mert bűncselekményt elkövető emberek ritkán szokták bemutatkozni, vagy fölfedni, honnan érkeztek, ki küldte őket. Persze, kizárni sem lehet ezt a forgatókönyvet, mindenesetre meglehetősen furcsa... Molnár Tibor írásának legszebb része mégsem ez, hanem az, amelyben a Fideszt és a Jobbikot is bűnbakká teszi a történtekért:

Forrás: Erő és Elszántság; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.