Pesti Srácok

Bukaresti dilemma: ádventi vásárt, vagy tüntetést szervezzünk?

null

Több mint száz ellenzéki tüntető foglalta el szombaton a román kormány székháza előtti teret és megakadályozta, hogy Bukarest főpolgármesteri hivatala egy karácsonyi vásárt alakítson ki a kormányellenes demonstrációk megszokott helyszínén. A tüntetők elkezdték szétszerelni a térre tervezett betlehemes fesztivál félig már felállított színpadát: ezt a helyszínt biztosító csendőrök nem akadályozták meg. Később kisebb dulakodás tört ki, amikor a csendőrök erőt alkalmazva emeltek ki három demonstrálót, akik szerintük erőszakosan léptek fel.

Gabriela Firea, (képünkön) Bukarest főpolgármestere a történtek hatására bejelentette, hogy büntetőfeljelentést tesz a városháza javainak megrongálása miatt, de a kormánypalota előtti térre tervezett karácsonyi vásárt másutt szervezik meg. A tüntetők szombat este a főpolgármester leváltását célzó népszavazás megszervezése érdekében kezdtek aláírásokat gyűjteni a kormány székháza előtt.

A befolyásos szociáldemokrata politikus, akiben több elemző a baloldal következő államfőjelöltjét látja, éles kirohanást intézett a csendőrség ellen, amiért nem akadályozta meg a törvénytelen térfoglalást. Firea vádaskodását a csendőrségi szóvivő elutasította, azt állítva, hogy a karhatalom nem késlekedett a közbelépéssel és szabályszerűen járt el.

Firea az állami intézmények vezetőit is bírálta, amiért nem emeltek szót a „veszélyes precedenst teremtő törvénytelen megmozdulás ellen”. A főpolgármester párttársának, Mihai Tudose kormányfőnek a korrektségét és kollegialitását is kétségbe vonta, amiért az nyilvánosan bírálta őt a karácsonyi vásáros kezdeményezésért.

A miniszterelnök korábban rámutatott: szerinte értelmetlen egy olyan téren vásárt szervezni, amelyet nem lehet az autóforgalom leállítása nélkül gyalogosan megközelíteni, ráadásul a helyszín kiválasztása is hátsó szándék gyanúját kelti az ellenzékben.

Bukarest belvárosának két másik jelképes helyszínét, ahol gyakran vannak tüntetések – a parlament épülete előtti Alkotmány-teret és az Egyetem-teret – decemberben hagyományos módon karácsonyi vásárokkal foglalják el.

A szociálliberális kormányt bíráló civil szervezetek ezért a tüntetések megakadályozásának szándékát látták abban, hogy a főpolgármesteri hivatal idén egy harmadik karácsonyi vásárt is kitalált a kormány székháza elé. Januárban és februárban több alkalommal is meghaladta a százezret a román kormány épülete előtt összesereglett tüntetők száma, akik a büntetőjog korrupcióellenes szigorának enyhítése ellen tiltakoztak.

PestiSracok facebook image

Az akkori vitatott rendeletet a kormány hatályon kívül helyezte. A tüntetések azután kezdődtek újra, hogy a szociálliberális koalíció az igazságszolgáltatás átszervezését célzó tervezet terjesztett a parlament elé, az ellenzéki szervezetek szerint ugyanis ezzel a korrupt politikusok felelősségre vonását akarják megakadályozni.

Forrás: MTI Fotó: Wikipedia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.