Pesti Srácok

Gyilkos "algériai rokonaival" fenyegette, brutális kegyetlenséggel kínozta, megerőszakolta, a külvilág elől elzárva tartotta barátnőjét egy férfi Győrben

Gyilkos "algériai rokonaival" fenyegette, brutális kegyetlenséggel kínozta, megerőszakolta, a külvilág elől elzárva tartotta barátnőjét egy férfi Győrben

Bíróság elé kerül az a győri férfi, aki brutális kegyetlenséggel bántotta és többször megerőszakolta barátnőjét. Az ügyben most nyújtotta be az ügyészség a vádiratot - írja az Index. Az ügyben (amit eddig tudni lehet róla) egyértelműnek tűnik, hogy az illető, a meg nem nevezett férfi, az elkövető a harmadik, az Észak-afrikai muszlim világból horda be alkalmazott párkapcsolati mintáit.

A küzdősportot űző 26 éves férfi 2016 januárjában ismerkedett meg a munkatársával, a későbbi sértettel. Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, a vádlott pedig egyre kevésbé engedte, hogy a sértett rajta kívül bárkivel kapcsolatot tartson, bárkivel – akár hozzátartozójával – ellenőrzés nélkül érintkezzen. Ha a vádlottnak dolga volt, édesanyjához vitte el a sértettet, addig sem engedte őt egyedül lenni. A nő a vádlott ellenőrzései miatt a munkahelyét is elveszítette.

A férfi a nőt mások társaságában is megütötte, haját megrángatta, telefonját hozzávágta és azzal fenyegette, hogy

algériai hozzátartozóival öleti meg, ha még egyszer egy másik férfi megérinti.

PestiSracok facebook image

2016 szeptemberének elején a vádlott saját – egyébiránt külön élő - 4 és 5 éves gyermekét a lakásának egyik szobájába zárta, míg az étkezőben a barátnőjét, a sértettet bántalmazta, és azt követelte tőle, hogy beszéljen korábbi kapcsolatairól. Eközben a sértettet rugdosta, ököllel ütötte, a fejét a hűtőbe verte. Berángatta a sértettet a fürdőbe és megalázás céljából egyfajta szexuális cselekményt hajtott rajta végre. Ezután tovább bántalmazta és fojtogatta a sértettet, és őt azzal fenyegette meg, hogy ha hangosan sír, súlyzóval veri szét a fejét.

Szeptember második felében azért verte meg a nőt, mert hívást fogadott egy ismerősétől. Ekkor öt órán át verte a nőt. A bántalmazás során egy eszközzel újabb szexuális erőszakot is véghezvitt a vádlott a sértetten, majd ismét folytatta a bántalmazását. A bántalmazás mellett a vádlott a sértett házában puszta kézzel több tárgyat szétvert, földhöz vágott. Csak azért hagyta abba a verést, mert édesanyjáék a helyszínre érkeztek.

A sértett a bántalmazások következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a számtalan zúzódás miatt vérrögök keletkeztek az ereiben. Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel vádolja. A büntetési tétel 12 évig terjedő szabadságvesztés.

index.hu; Fotó: pakistaniwomen.org

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.