Pesti Srácok

A gyilkosok már szabadlábon, az olaszliszkai áldozat családja sosem kapja meg a kártérítést

A gyilkosok már szabadlábon, az olaszliszkai áldozat családja sosem kapja meg a kártérítést

Egy fillért sem láttak még a nekik megítélt 46 millió forintos kártérítésből Szögi Lajos árvái és özvegye, pedig a gyilkosok közül ketten már szabadlábon vannak – írja a Blikk.hu. A portál hozzáteszi, ráadásul másik két elítélt is hamarosan szabadulhat.

A portál felidézi, az egész országot megrázta a 2006 októberében bekövetkező tragédia, amikor Szögi Lajos kocsija előtt átszaladt, majd az árokparton elesett egy 11 éves kislány. Szögi megállt ellenőrizni, nem esett-e baja, mire a gyerek rokonai, ismerősei meglincselték. A pedagógus férfi halálra verését az autóban ülő két kislánya is végignézte. A jogerős ítélet 2009-ben született meg, ­2010-ben pedig a kártérítésről is döntött a bíróság. Az áldozatok ügyvédje arról beszélt, hiába ítélt a bíróság papíron sok pénzt, semmit sem láttak belőle. Hozzátette, az áldozat özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak, a legnagyobb lány akkor már egyetemre járt, a középső később orvosnak tanult, a legkisebb most középiskolás. A kártérítés elmaradásának oka egyszerű: amikor a büntetőperekben zárolják az elkövetők vagyonát, abból először a nyomozás és a bírósági per költségeit térítik meg az államnak, és csak ezután következhetnek az áldozatok. Az ügyvéd arról is beszélt, a családod évek óta egy alapítvány támogatja.

Forrás: blikk.hu; fotó: atv.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.