Pesti Srácok

Hadházy megfenyegette a Közszolgálati Egyetem rektorát

Hadházy megfenyegette a Közszolgálati Egyetem rektorát

Az LMP-s Hadházy Ákos szerint, ha Patyi Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának nincs takargatnivalója, akkor hozza nyilvánosságra az EU ellenőrei által feltett összes kérdést és az arra adott intézményi válaszokat. Hozzátette, az LMP kifejezetten üdvözli, hogy a rektor figyelemmel kíséri a párt azon listáját, amelyen azokat nevesítik, akiket a kormányváltás után először felelősségre vonnának, „jó oka van arra, hogy komolyan vegye azt".

Hadházy Ákos vasárnapi közleményében arra reagált, hogy Patyi András szerint szervezett kampány indult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és személye ellen. Az NKE rektora az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: az egyetem minden hivatalos vizsgálatnak örömmel áll elébe, mert

Az LMP-s politikus közleményében az áll, az NKE rektora politikai alapú támadásokat emleget, de az LMP szerint ez megalapozatlan, mivel a bűnüldöző hatóságok Hadházy Ákos feljelentése alapján nyomozást indítottak az egyetem ellen súlyos visszaélések gyanúja miatt. Hozzátette, az LMP kifejezetten üdvözli, hogy a rektor figyelemmel kíséri a párt azon listáját, amelyen azokat nevesítik, akiket a kormányváltás után először felelősségre vonnának

PestiSracok facebook image

Hadházy Ákos április 27-én az uniós források szabálytalan felhasználásával vádolta meg az intézményt, úgy fogalmazott, az unió ellenőrei rendkívül súlyos visszaélések gyanúit vetették fel. Az NKE aznap közleményben visszautasította az LMP "politikai támadását". Május 8-án sajtótájékoztatón az egyetem vezetői bejelentették, az intézmény honlapján közzétette a közelmúltban támadott uniós fejlesztési projektjei közérdekű dokumentumainak teljes anyagát. Patyi András azt mondta, a projektekben semmilyen szabálytalanság nem történt.

Forrás: OS/MTI; fotó: mandiner.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.