Pesti Srácok

Ismét erős földrengés volt Iránban

null

Erős földrengés rázta meg Irán keleti részét péntek reggel, de az első jelentések szerint nincsenek halálos áldozatai.

Az amerikai földtani intézet jelentése szerint a rengés 6-os erősségű volt, epicentruma 10 kilométeres mélységben volt Kermán város közelében. Néhány perccel később egy kisebb és mélyebben keletkezett földrengés követte.

A rengéseknek az első beszámolók szerint nincsenek halálos áldozataik, bár anyagi károkról már érkeztek jelentések. Az iráni média a helyi hatóságokat idézve arról is beszámolt, hogy néhány utat eltorlaszoltak a földmozgás miatt keletkezett romok, így egyes településeket nehézzé vált megközelíteni.

Irán északnyugati részén nem egészen három héttel ezelőtt 500-nál is több emberéletet követelt egy 7,3-as erősségű földrengés. Péntek reggel Pápua Új-Guinea térségében, a tengerpartnál is volt egy szintén 6-os erősségű földrengés. Egyelőre onnan sem érkeztek jelentések áldozatokról vagy jelentős károkról, és szökőárriadót sem rendeltek el.

PestiSracok facebook image

MTI, Vezető kép: khabarone.ir

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.