Pesti Srácok

Karácsony Gergely folyamatosan titkolózik saját pártja előtt is

Karácsony Gergely folyamatosan titkolózik saját pártja előtt is

A Párbeszéd előtt is titkolózott Karácsony Gergely arról, hogy a miniszterelnök-jelöltségről tárgyalt az MSZP-vel – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a Párbeszéd másik társelnöke, Szabó Tímea, és elnökségi tagja, Váradiné Naszályi Márta nem akar a szocialistákkal közös listán szerepelni. Közben a párt belsős Facebook-csoportjából törölték azokat, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg Karácsony és az MSZP paktumáról.

Bár hónapok óta tudható volt, hogy az MSZP miniszterelnök-jelölti ajánlattal környékezte meg Karácsony Gergelyt, a Párbeszédet is meglepetésként érte, hogy társelnökük a szocialisták programbemutatóján elfogadta a felkérést – értesült a Magyar Idők a párthoz közeli forrásokból. Elmondásuk szerint a Párbeszéd vezetésének és tagságának azért nem volt teljes rálátása a háttérben zajló egyeztetésekre, mert Karácsony nem a párt tisztségviselőit, hanem a hozzá lojális Tordai Bence szóvivőt viszi tárgyalásaira. „Gergő úgy gondolta, hogy minél később jelenti be a szocialistákkal kötött megállapodást, annál kevesebb idő marad a lázongásra” – mondta egyik forrás. Karácsony hasonlóan járt el akkor is, amikor még arról volt szó, a Párbeszéd az Együtt-tel közösen vág neki a választásnak: a két párt közötti együttműködésről készült megállapodás-tervezetet „elfelejtette” átküldeni a Párbeszéd másik társelnökének, Szabó Tímeának. Források szerint Szabó közölte is a pártvezetéssel, nem kíván közös listán szerepelni a szocialistákkal, a harmadik kerületben indulna egyéniben. A Párbeszéd elnökségi tagja, Váradiné Naszályi Márta ugyancsak elutasítja az MSZP-vel közös listán való szereplést. Közben a párt belsős Facebook-csoportjából törölték azokat, akik kritikát fogalmaztak meg Karácsony és az MSZP paktumáról. – kérdezte az egyik érintett. „Szomorú ez olyan emberektől, akik valaha bázisdemokrata pártot alapítottak, építettek… most meg igazi bolsevikokként viselkednek. Mondjuk illik az új színekhez” – kommentált egy másik csoporttag. – üzente neki közösségi oldalán a DK alelnöke. Niedermüller Péter úgy fogalmazott: „Az a baj, Gergő, hogy nem lehet már megbízni benned. Lehet, hogy ezt még nem érzed, nem látod, de attól tartok, eljátszottad politikai és emberi tőkédet.” Az EP-képviselő arra utalt, hogy az egyszázalékos támogatottságú Párbeszéd társelnöke mostanáig ellenezte az MSZP által szorgalmazott teljes baloldali összeborulást, azaz hogy a közös jelölteken túl legyen közös lista és kormányfőjelölt is. Karácsony ráadásul úgy lett az MSZP jelöltje, hogy korábban kijelentette: még a Fidesznél is jobban utálja az ­MSZP-t. Demszky Gábor viszont támogatásáról biztosította Karácsonyt, és arra szólított fel „minden demokratát”, segítsenek neki. A volt főpolgármester azt írta: örömet okozott neki nyílt beszédével és azzal, hogy „lerázta magáról, mint kutya a vizet azokat a támadásokat, amelyekből sugárzik a politikai autizmus és ketrecmentalitás”. Egy hangfelvételen Karácsony azt mondta miniszterelnök-jelöltségéről, hogy „a f…szért hagytam magam rábeszélni erre”. Miután a választási indulással kapcsolatos kérdések eldőltek, februárban a kormányzóképességet egy árnyékkormánnyal is meg lehetne mutatni – jelentette ki Karácsony az InfoRádióban. Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: alfahir.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.