Pesti Srácok

Karácsonyig megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról

Karácsonyig megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról

Még karácsony előtt megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról a demokratikus ellenzéki pártokkal - mondta Szigetvári Viktor az Országos Politikai Tanács ülését követően szombaton.

A párt választmányának elnöke szerint a párt tanácsa megerősítette a nyáron bemutatott 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, és felhatalmazták az Együtt elnökségét, hogy minden demokratikus ellenzéki párttal kössön együttműködést az egyéni választókerületi indulásról. Ennek lényege Szigetvári Viktor elmondása szerint, hogy a választókerületekben egy ellenzéki jelölt induljon, az, aki a legesélyesebb a körzet megnyerésére. Számításaik szerint ha legalább 55 egyéni választókerületben sikerül megállapodást kötni, akkor leváltható az Orbán-kormány.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, tudják, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben, a kérdés csak az, hogy kikkel tudnak olyan koordinációs megállapodást kötni, amellyel a legtöbb egyéni választókerületben nyerni tud az ellenzék. Hangsúlyozta, hogy a leghamarabb le kell zárni ezeket a tárgyalásokat.

Az elnök beszélt arról is, hogy emellett önálló listát állítanak, mert mindenki tudja, hogy nem lesz közös lista az ellenzéki pártokkal, és lesz saját miniszterelnök-jelöltjük is. Megjegyezte, hogy sok helyen az Együtt adja a legesélyesebb jelöltet, velük elkezdik a kampányt, mert nem várhatnak az egyeztetések lezárultára.

PestiSracok facebook image

Szigetvári Viktor kérdésre válaszolva az egyéni képviselői szavazatokkal kapcsolatban azt mondta, politikai értelemben az egy népszavazásnak tekinthető, az Orbán-kormány leváltásának a kulcsa az, hogy az egyéni választókerületeket megnyerjék. Elmondta, szeretné, ha Gémesi György, Gödöllő polgármestere meggondolná magát és indulna a választásokon, valamint büszke lenne arra, ha vissza tudna lépni Momentumosok, LMP-sek javára, máshol pedig ők támogatnák őket.

Forrás: MTI; fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.