Pesti Srácok

Katalán választás: felmérések szerint a liberálisok végezhetnek az első helyen

Katalán választás: felmérések szerint a liberálisok végezhetnek az első helyen

Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középutas párt nagy eséllyel megnyerheti a katalán parlamenti választásokat december 21-én - derült ki a La Vanguardia című katalán országos napilapban vasárnap megjelent felmérésből.

A GAD3 közvélemény-kutató cég december elején készített felmérése szerint a párt a szavazatok 23,1 százalékát szerezheti meg, amit 30-31 képviselői helyre válthat.

A helyi mandátumkiosztási szabályok szerint azonban mégsem a Ciudadanosnak lehet a legnagyobb parlamenti frakciója, hanem a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldalnak (ERC), amely 21,5 százalékos támogatottsággal másodikként juthat be a törvényhozásba. Ezzel 31-32 mandátumot nyerhet, mivel szavazataik alacsonyabb népességű területeken élőktől érkeznek, a választási törvény pedig ezeknek a voksoknak nagyobb súlyt ad.

A harmadik lehet a pártok versenyében a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya), 18,2 százaléknyi szavazattal 30-31 képviselője foglalhat helyet a parlamentben.

PestiSracok facebook image

A Katalán Szocialista Párt (PSC) 16,5 százalékos támogatottsággal 22 mandátumhoz juthat, a baloldali Katalónia közösen (Catalunya en Común) 7,4 százalékkal 8 képviselőt delegálhat, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) a voksok 7,1 százalékával szintén 8 mandátumot kaphat.

Utolsó lehet a függetlenségi Népi Egység (CUP) nevű radikális baloldali párt 5 százalékos támogatottsággal és 5 parlamenti képviselői hellyel.

A közvélemény-kutatás szerint a választásokon külön induló függetlenségi pártok mandátumai közösen sem érnék el a kormányzóképes többséget. A 135 fős törvényhozásban ehhez 68 képviselői hely szükséges.

Viszont a függetlenséget ellenző blokk, a Ciudadanos, a PSC, a PP sem rendelkezne együtt ekkora létszámmal, így a mérleg nyelve - ahogy ezt már korábban több felmérés is kimutatta - a baloldali Katalónia közösen nevű párt lehet, amely ellenzi a katalán függetlenséget, de támogatja, hogy arról tartsanak szabályos népszavazást. A GAD3 szerint 82 százalékos választási részvétel várható, amely a legmagasabb lenne a katalán helyi parlamenti választások történetében.

MTI, Vezető kép: AP

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?