Pesti Srácok

Kósa: A Fidesz nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv

null

Amíg a Fidesz vezeti Magyarországot, nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos hangsúlyozta: elkezdődött Magyarországon azoknak a civil szervezeteknek a szervezése, amelyek részt vesznek az Európai Parlament kötelező betelepítési kvótájának végrehajtásában. Mint mondta, Soros György Debrecenben 130 millió forinttal támogatja azt az Alternatív Közösségek Egyesülete nevű civil szervezetet, amely csak látszólag végez civil tevékenységet, valójában a menekültek betelepítésében, integrációjában és családegyesítésében lesz feladata. Kósa Lajos szerint a szervezet működése átláthatatlan, hiszen a milliárdostól kapott támogatást nem társegyesületeknek adja tovább, hanem úgynevezett csoportoknak, amelyek nem bejegyzett egyesületek, így nem is jogi személyek. Emlékeztetett: Debrecen már kivette a részét a migrációs hullám kezeléséből, és hosszú ideig küzdött azért, hogy végre bezárják a menekülttábort, amely rengeteg problémát okozott az adott városrész lakosainak életében.

- fogalmazott Kósa Lajos. Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: határozottan tiltakoznak az ellen, hogy civilnek mondott szervezetek karitatív tevékenység mögé bújva segítsék Soros György tervét. Szerinte ezek politikai szervezetek, ezért civil alapon semmilyen kapcsolatot nem kíván velük fenntartani a város. Hangsúlyozta: Debrecenben nincs szükség álkaritatív szervezetekre, a város költségvetéséből ugyanis 2,8 milliárd forintot fordítanak szociális tevékenységre.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá, és felszólította az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy hagyjon fel politikai tevékenységével. Pósán László országgyűlési képviselő kiemelte: Debrecen lakossága már többször világossá tette, hogy saját maga szeretné eldönteni, kikkel akar együtt élni, az Alternatív Közösségek Egyesületét pedig arra kérte, ne mossák össze a politikai és a civil munkát, vállalják fel nyíltan, ha politizálnak. Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett: a magyar emberek már kétszer is világossá tették, hogy mit gondolnak a Soros-tervről, a legutóbbi nemzeti konzultációra 2 millió 349 ezren válaszoltak.

- mondta, hozzátéve, hogy a Soros-terv végrehajtásának jelenleg Magyarország az akadálya.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.