Pesti Srácok

Kovács László kiborult, hogy Lázár le-Hitlerezte Martin Schulzot

Kovács László kiborult, hogy Lázár le-Hitlerezte Martin Schulzot

Kovács László korábbi külügyminiszter és uniós biztos, az MSZP volt elnöke szerint a nemzetközi kapcsolatokban példátlanul durva, ráadásul minden alap nélküli volt, amikor Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Martin Schulzot, a Német Szociáldemokrata Párt (SDP) elnökét "Adolf Hitlerhez hasonlította". Úgy vélte, egy sürgős, nyilvános bocsánatkéréssel „talán még lehetne valamit javítani a helyzeten".

Kovács László Lázár Jánoshoz írt, nyílt levelében úgy fogalmazott, a tárcavezetőt sokan „és valószínűleg nem ok nélkül" a kormány és a Fidesz „kevésbé durván fogalmazó, barátságos, mosolygós arcot is mutatni képes" politikusának tartják. Felidézte, hogy amikor a magyar-német kapcsolatokban növekedni kezdett a feszültség, Lázár János utazott Berlinbe és tett hitet a Magyarország és Németország közötti jó kapcsolatok fontossága mellett. Kiemelte, nem tudja, milyen indokokra építve tette ezt a hasonlatot a fideszes politikus, mint ahogy azt sem, Hitler melyik ultimátumára emlékeztette őt Martin Schulznak az európai integráció szorosabbá tételét célzó elképzelése. Azt írta, feltételezi, hogy Lázár János iskolai tanulmányaiból még emlékszik Adolf Hitlernek az emberiség ellen elkövetett bűneire. Nyilván azt is tudja - folytatta Kovács László -, hogy Martin Schulz az Európai Parlament korábbi elnökeként és német politikusként is „széles körű megbecsülésnek örvend" hazájában, Európában és a világ több országában is. A volt külügyminiszter úgy vélte, egy sürgős, Martin Schulzhoz intézett, de nyilvános bocsánatkéréssel „talán még lehetne valamit javítani a helyzeten". Ez szerinte nemcsak Lázár Jánosnak, de Magyarországnak is jót tenne.

Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke december 7-én egyebek mellett arról is beszélt, hogy szerinte még szorosabbá kell tenni az európai uniós országok integrációját, „2025-re meg kell teremteni az európai egyesült államokat", azoknak az országoknak pedig, amelyek ezt nem akarják, ki kell lépniük. A pártelnök - mint mondta - szeretné, ha az EU kötne egy új alkotmányos szerződést a föderális Európáról.

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, teljesen megdöbbentő Martin Schulznak, a német szociáldemokraták elnökének az a nyilatkozata, amelyben egy új európai alkotmányt, egy olyan új európai szövetségi államot "vizionál", amelyhez 2025-ig mindenkinek csatlakoznia kellene, aki pedig ezt nem teszi meg, az kimarad.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki.

Forrás: MTI; fotó: eutoday.net

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.