Egy magyar származású holland EP-képviselőnő a migránsválságot '56-hoz hasonlította

Kati Piri az ideiglenes kvóta végrehajtásának akadozása miatt gyakran bírálta a tagállamokat, köztük Magyarországot is – írta meg a 888.hu.
Kati Piri (Piri Katalin) 1979-ben született Celldömölkön, egyéves kora óta él Hollandiában. Édesanyja a hazalátogató 56-os menekült édesapával Magyarországon ismerkedett meg, a gyermek megszületése után települtek át Hollandiába. Kati Piri most holland EP-képviselő, a Szocialisták és a Demokraták frakciójának tagja. Vele készített interjút az M1.
Kati Piri szerint meg kell teremteni a legális és biztonságos migrációs útvonalakat, és a kérdésben nagyobb összefogásra lenne szükség a tagállamok között. A kvóta végrehajtásának akadozása miatt többször bírálta már a tagállamokat, így Magyarországot is. Érdekesség, hogy 2015-ben, a magyar jogállamiságról tartott plenáris vitában magyarul szólalt fel, bírálta a magyar kormányt és a kormányzó Fideszt. A migrációs válságról elmondta, hogy a 2015-ben fennálló rendszer alkalmatlan volt a feladat lebonyolítására. Törökországra áttérve megjegyezte:
A politikus nagy különbséget lát a holland és a magyar társadalom között:
Kati Piri párhuzamot vont az 1956-ban Magyarországot elhagyni kényszerülők és a mostani migránsok között.
— fogalmazott. A riporter ekkor felvetette, hogy az '56-os menekültek csak az első biztonságos országig, Ausztriáig menekültek.
— reagált erre Kati Piri. A politikus kiemelte, hogy örül annak, hogy az észt elnökség az áttelepítést szabályozó dossziét kiemelten kezelte, ennek köszönhetően egyeztetések kezdődhetnek. Egyelőre 14 EU-s ország vesz részt olyan áttelepítésben, amelynek részeként elküldik szakértőiket egy unión kívüli ENSZ-menekülttáborba azért, hogy megnézzék, kik azok a védelemre szorulók, akiknek helyet tudnának biztosítani az országukban.
– tette hozzá.
– mondta el az M1-nek. Kati Piri úgy véli, a szolidaritás nem működhet önkéntes alapon:
Úgy látja, hogy leginkább magyar és lengyel ellenállás érezhető ebben a kérdésben, de ez a két ország is blokkolhatja a megegyezést.
Forrás: 888.hu, Vezető kép:Elsevier Weekblad