Pesti Srácok

Morawiecki: nem változott a lengyel álláspont menekültügyben

Morawiecki: nem változott a lengyel álláspont menekültügyben

Jottányit sem változott a lengyel álláspont a menekültátirányítás ügyében - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-bejegyzésében Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfő, hozzáfűzve, hogy ez a hozzáállás változatlan marad a január elejére általa tervezett kormányátalakítás után is.

Lengyelország kezdettől fogva ellenzi a menekültátirányítási mechanizmust - mutatott rá Morawiecki, aki úgy látja, hogy

Aláhúzta: Varsó nem egyezik bele, hogy olyan „hibás javaslatokat” erőltessenek rá, amelyek a problémát nem a gyökereinél fogva oldják meg. Az Európai Bizottság december elején a harmadik, bírósági szakaszba léptette a menekültkvóta elutasítása miatt Budapest és Prága mellett Varsóval szemben is megindított kötelezettségszegési eljárást. Morawiecki december végén „új nyitást” jelentett be a Brüsszel iránti politikában. Nem hivatalos jelentések szerint a december 11-én kormányfői tisztségébe beiktatott Morawiecki vízkereszt után ismerteti a kormányátalakítás további részleteit. Kommentátorok szerint ennek keretében külpolitikai stílusváltás is valószínű.

PestiSracok facebook image

A menekültek befogadásának témája az utóbbi napokban elevenedett fel a lengyel sajtóban az új lengyel kormányfő édesapjának egyik sajtónyilatkozata nyomán. Kornel Morawiecki, a lengyel alsóház jelenlegi korelnöke, a rendszerváltás előtti antikommunista ellenzék legendás alakja - aki a szejmben egy kisebb, a független képviselőket tömörítő csoportosulás vezetője - a Rzeczpospolita független jobboldali napilapnak csütörtökön elmondta:

Ezt a megoldást - amely keretében kisebb számú menekültet, főleg betegeket, családokat fogadnának be a közel-keleti táborokból - egyes lengyel püspökök is szorgalmazzák. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) több politikusa Kornel Morawiecki szavaira reagálva kizárta, hogy Varsó változtatna migrációs politikáján.

Forrás: MTI; fotó: thenews.pl

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.