Pesti Srácok

Orbán: meg kell védenünk a keresztény kultúrát

Orbán: meg kell védenünk a keresztény kultúrát

Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában, amelyben azt is hangsúlyozta: "nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét".

A kormányfő kiemelte: "mi, európaiak - bevallva, bevallatlanul, tudottan vagy tudatlanul - Krisztus tanítása szerint berendezett kultúrában élünk". Hozzátette: a magyarok is joggal tekinthetik magukat keresztény nemzetnek, "keresztény mivoltunk, élő hitünk megtartott ezer esztendőn át Európa közepén".

Orbán Viktor az írásban felidézte, hogy manapság sokan akarják szemükre hányni, hogy bár kereszténynek vallják magukat, mégsem engedik a más földrészről érkezők betelepítését Európába. Szerinte ugyanakkor a "szeresd felebarátodat, mint magadat" krisztusi parancs azt is jelenti, hogy "vállaljuk és óvjuk mindazt, amink és akik vagyunk". A miniszterelnök úgy látja, hogy az európaiak a keresztény kultúrát tartják büszkeségük és fenntartó erejük forrásának, valamint a keresztény kultúra határozza meg a hétköznapi erkölcsöket. "Meghatározza fölfogásunkat az igazságosság és az igazságtalanság mivoltáról, a férfi és a nő viszonyáról, a családról, a sikerről, a munkáról és a becsületről" - írta.

Orbán Viktor úgy látja, függetlenül attól, hogy járunk-e templomba vagy nem, és ha igen, melyikbe, "nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét. Nem akarjuk, hogy a karácsonyi vásárainkat átnevezzék, azt meg végképp nem akarjuk, hogy betonkockák mögé kelljen hátrálni. Nem akarjuk, hogy megfosszák gyermekeinket a Mikulás- és angyalvárás örömeitől."

PestiSracok facebook image

A kormányfő hangsúlyozta: az európai élet alapjai támadás alatt állnak, "az európai élet magától értetődősége került veszélybe".

- fejtette ki, hozzátéve, hogy "el akarják venni tőlünk a saját életünket, és valami olyanra akarják cseréltetni velünk, ami nem a mi életünk". Orbán Viktor kiemelte: egyre gyakrabban hallja újra, hogy az Európai Unió alapítói hatvan éve "megjelölték az irányt". Idézte Robert Schuman egykori francia kormányfőt és külügyminisztert, miszerint "Európa keresztény lesz , vagy nem lesz".

- írta a miniszterelnök. Kifejtette: "a mi kiindulópontunk mindig is az volt, hogy jogunk van a saját életünkhöz. És amikor volt erőnk hozzá, akkor meg is védtük ezt a jogot. Ezért dolgozunk évek óta azért, hogy Magyarország megerősödjön, és végre ismét a saját lábára állhasson".

A jövő évről a kormányfő azt írta: amíg a nemzeti kormány áll az ország élén, "addig okosan, szelíden, de megalkuvás nélkül" dolgoznak azért, hogy Magyarország keresztény kultúrájú és magyar maradjon, valamint mindent megtesznek azért is, hogy Európa megmaradjon európainak.

MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.