Pesti Srácok

Püspökséget alapítottak Magyarországon a kopt keresztények

Püspökséget alapítottak Magyarországon a kopt keresztények

Ha az összes templomot felgyújtják, az utcán fogunk imádkozni – ez a szemlélet jellemzi a közel-keleti ortodox kopt egyház híveit, akik szombaton magyarországi központú püspökséget alapítottak szombaton a kelet-európai hívek gyámolítására. Giovanni kopt püspök méltatta a kormány kiemelt figyelmét és erőfeszítéseit a közel-keleti keresztények megsegítésében, mint elmondta, a püspökség központját ennek elismerésekként helyezték éppen Magyarországra.

Khalil Yousef esperes az eseménnyel kapcsolatban tartott szombati sajtótájékoztatón jelentős eseménynek nevezte mind a kopt keresztények, mind Magyarország számára, hogy szombaton önálló püspökség létesült. A kopt egyház fejlődése egyenes következményének nevezte, hogy a 2004-ben hazánkban megkezdődő misszió, amelynek során megkezdték a kopt keresztények összegyűjtését és plébánia alapítását szombaton püspöki rangra emelkedett. A kopt esperes felidézte, a katolikus egyház szeretettel nyitotta meg templomait híveik előtt, mígnem az egyház magyarországi történetének következő állomásaként a XVIII. kerületben sikerült egy templomot vásárolniuk.

Khalil Yousef a jövő feladatának nevezte az egyház és hazánk kapcsolatainak fejlesztését, hozzátette ugyanakkor, hogy a kopt egyház közvetítő szerepet játszhatnak az egyiptomi-magyar kapcsolatot fejlődésében is. Az esperes hangsúlyozta, a kopt egyház érzékeli a magyar kormány jó szándékát és erőfeszítéseit a keresztények megsegítésére, az egyház vezetése ezért is határozott úgy, hogy éppen Magyarországra helyezi a közép-európai püspökség központját. Hozzátette, Giovanni püspök személyében az egyházában igen tisztelt Kirillosz püspök tanítványa teljesít majd szolgálatot, ésazért érkezett hazánkba, hogy a kopt keresztény egyház tagjait maga köré gyűjtse, szolgálja, és új fejezetet nyisson az egyház magyarországi történetében.

Giovanni püspök a sajtótájékoztatón arról beszélt, nem számított arra, hogy éppen Magyarországon fog szolgálni, de amikor a pápa ezzel a misszióval megbízta, elsőként arra hívta fel a figyelmét, hogy hagyományosan erős és fontos az egyház kapcsolata Magyarországgal, és hangsúlyozta annak jelentőségét is, hogy ez a kapcsolat továbbra is fennmaradjon. Ennek köszönhető, hogy éppen ide helyezte püspökségét a kopt egyház.

PestiSracok facebook image

Portálunk kérdésére arról is beszélt, a kopt egyház kapcsolata erős mind az egyiptomi kormánnyal, mind az ott élő muszlimokkal, akikkel békében és szeretetben tudnak együttélni. Hozzátette, azok a tragikus esetek, amelyekről hallani olyan muszlimokhoz köthetőek, akik nem tisztelik hazájukat, és ez az egész világ hasonló terrorcselekményeire is igaz. Hangsúlyozta, az egyiptomi kormány is azon dolgozik, hogy a keresztények és más kisebbségek jogai biztosítva legyenek, és a keresztények elleni támadások mögött valójában államellenes támadások húzódnak meg. Felidézte ugyanakkor II. Avadrosz szavait, aki arról beszélt, ha az összes templomot felgyújtják, akkor az utcán fognak imádkozni.

Feladataival kapcsolatban arról beszélt, jelenleg hatvan kopt keresztény család él Budapesten, de vannak diákok és munkavállalók is. Hangsúlyozta, hogy legfontosabb feladata a hívek maga köré gyűjtését tartja, valamint azt, hogy a fiatalok könnyen beilleszkedjenek a magyar társadalomba, ismerjék jogaikat de a kötelezettségeiket is.

Forrás: PestiSrácok.hu; fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.