Pesti Srácok

Soros 130 millió forintot adományozott a feministáknak

Soros 130 millió forintot adományozott a feministáknak

Mintegy 500 ezer dollárt, azaz 130 millió forintot kapott Az emberség erejével elnevezésű alapítvány Soros György alapítványától - írta meg a 888.hu az M1 szombat esti híradójára hivatkozva.

Nyirati András, a pécsi alapítvány elnöke elmondta: a pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapták; a támogatási szerződést már alá is írták.

– fogalmazott az alapítvány elnöke.

PestiSracok facebook image

A Híradóban idézték Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkárt, aki a műsorban arról beszélt, hogy Soros György vidéki civil központjai az üzletember céljait segítenék: a bevándorlás erősítését, a kerítés lebontását és azt, hogy bevándorláspárti kormány legyen Magyarországon.

Nyirati egyéblént profeminista, és egy 2012-es interjúban beszélt arról, hogy azért használta ezt a kifejezést, mert szerinte feminista csak nő lehet.

– mondta.

Forrás: M1, 888.hu; Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."