Pesti Srácok

Spinoza-interjú: kiverte a biztosítékot a balliberálisoknál Vona Gábor szereplése

Spinoza-interjú: kiverte a biztosítékot a balliberálisoknál Vona Gábor szereplése

Nem legitimálni akarta Vona Gábort, amikor meghívta beszélgetni, a vizit a magyar politikai élet szereplőit bemutató sorozat része volt – közölte a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent interjújában Sándor Anna. A Spinoza ház vezetője elmondta, hogy Vona látogatása komoly hisztériát váltott ki a helyet rendszeresen látogató balliberális kör tagjai között, amelyet ő túlzónak tartott.

A politikai korrektség szándéka vezette, amikor beszélgetéssorozatot indított a budapesti balliberális elit egyik emblematikus helyén, a Spinoza házban, és meghívta az összes, az egy százalékos küszüböt elérő párt vezetőjét – mondta el Sándor Anna a Magyar Narancsnak adott, csütörtökön megjelent interjújában. A hely vezetője kifejtette: bár Vona Gábor szereplésének hírére sokan kifejezték a nemtetszésüket, amire ő azzal érvelt, hogy a Jobbik parlamenti szerepló, így Vonának helye van a sorozatban.

– mondta Sándor Anna, aki elképedt, amikor rájött: a Spinoza törzsközönsége attól tartott, hogy Vona majd megtérít hetven – a hely befogadóképessége – tőle eltérő világnézetű embert. A Spinoza vezetője azzal érvelt, hogy nézzük meg, ki ez az ember, akivel ennyire nem értünk egyet, akire biztosan nem szavaznánk, hívjuk ide, tegyünk fel neki kényes kérdéseket. Sándor Annát megdöbbentette, hogy a törzsközönség mekkora cirkuszt csinált Vona szerepléséből.

PestiSracok facebook image

Visszagondolva Sándor Anna úgy érzi, elégedett azzal, hogy Rangos Katalin feltette a – szerinte – összes fontos kérdést Vonának a gárdamellénytől a zsidózáson át, és benne nem keltett visszatetszést a Jobbik elnökének korábbi megnyilvánulásaihoz képest visszafogott, feltűnően szalonképes stílusa.

Forrás: Magyar Narancs Fotó: Librarius.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.