Pesti Srácok

Szél Bernadett megmozdulásainál véletlenül rendre ott van a Soros-kapcsolat

Szél Bernadett megmozdulásainál véletlenül rendre ott van a Soros-kapcsolat

A Város Mindenkié (AVM) csoport alulról szerveződő, önkéntes közösségként hirdeti magát mint hajléktalan, a hajléktalanságot megtapasztalt és lakásszegénységben élő aktivisták és szövetségeseik csoportja, amely tenni akar egy egyenlőségen alapuló és igazságos társadalomért. A szép szavak mögé nézve és a szálakat szétfejtve azonban különös személyi átfedésekre és politikai kapcsolatokra bukkanhatunk. És az LMP-re.

Bevallott szövetségeseik között ott találjuk a Soros György pénzéből élő civil szervezeteket, mint a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Civil Kollégium Alapítvány. Ezen még szellemeskednek is kicsit, és megjegyzik, hogy ha valakit kifelejtettek volna a felsorolásból, akkor emailben jelezni lehet nekik. Megvan a bája, amikor a Soros-szervezetek maguk ismerik be a hálózat létét és működését. A legfontosabb szövetségesüket azonban így is sikerült kifelejteniük a felsorolásból – írja a Tűzfalcsoport –, hiszen nincs ott a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) neve, pedig 2011 óta ezen a Soros-féle lélegeztetőgépen üzemel A Város Mindenkié is. A hálózat alkotóelemeként természetesen a Migszol bevándorló- és menekültsegítő csoporttal is közeli barátságot ápolnak. És itt lép be a politika, amelyen Soros szervezetei állítólag kívül állnak, hiszen állítólag civilek. Gyakorlatilag viszont mégsem.

Amikor a Migszol tüntetést szervezett 2015. január 20-án a kormány bevándorlásellenes retorikája miatt, az LMP hátsóbb vonalaiból feltörekvő Szél Bernadett is demonstrált a többiekkel. A párt miniszterelnök-jelöltje azonban ennél jóval gazdagabb sorosista előélettel büszkélkedhet, hiszen megjárta a Humanista Mozgalmat és a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet is. A Város Mindenkié csoport sem véletlenül csatlakozott be a Soros univerzumba, hiszen nem a semmiért fizetnek ott: 2013-ban már törvénymódosítást kezdeményeztek, hogy ne legyenek büntethetők a hajléktalanok az életvitelszerű közterületi tartózkodásért. A törvényjavaslatot az LMP-s Szél Bernadett nyújtotta be. Ennek parlamenti elutasítása után jött a menetrendszerű tüntetés a demokráciába beletörődni képtelen „civilek” és persze Szél Bernadett részvételével.

Folyton összeérnek Széllel a sorosista szálak

PestiSracok facebook image

A demonstráción Sebály Bernadett, A Város Mindenkié egyik fő aktivistája is jelen volt, akit az Amnesty International kampánykoordinátoraként kóstolt bele korábban a politikamentes civilségbe. Emellett a Minority Rights Group Internationalnek is dolgozik, amelyet szintén számos, az OSF köldökzsinórján élő szervezet támogat. Sebály emlékezetes alakítása volt, amikor többedmagával betört az Országgyűlés igazságügyi bizottságának április 25-i ülésére, és ott transzparensek kifeszítésével a civiltörvény módosítását követelték kevésbé demokratikus módon. Nem meglepő módon ennek a megmozdulásnak is Szél Bernadett volt a főszereplője. Felmerül a kérdés, hogy vajon a civilek teljesen spontán módon, maguktól tesznek-e hasonló dolgokat, vagy megkapják a politikai szférából a buzdítást és a támogatást. Például valamelyik képviselő leadta a parlamenti beléptetéshez az aktivisták neveit, ám amikor Rubovszky György, a bizottság azóta elhunyt elnöke utána akart járni, hogy ki volt az, Szél Bernadett alaptörvény-ellenességre hivatkozva tiltakozott ez ellen. Tiltakozásban ugyanúgy erős, mint a Soros György alapítványhálózatához fűződő kapcsolatai takargatásában.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.