Pesti Srácok

Szijjártó: A Magyarország ellen zajló boszorkányüldözés része volt a LIBE meghallgatás

Szijjártó: A Magyarország ellen zajló boszorkányüldözés része volt a LIBE meghallgatás
MTI Fotó: KKM

Ha a magyar kormány nem ilyen politikát vinne a bevándorlás tekintetében, akkor nem került volna sor az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki meghallgatására - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A tárcavezető úgy vélte, már az elmúlt egy-másfél évben világosan látszódott, hogy a nyugat-európai politikai elit és emberek véleménye "elkezdett széttartani egymástól". Nyugat-Európában az emberek "biztattak minket", azt mondták, bárcsak az ő kormányaik is így tennének, és "végre valaki felismerte az illegális bevándorlásban rejlő veszélyt". Ezért egyáltalán nem volt meglepő, hogy a meghallgatáson a várakozásokhoz képest sokkal többen szólaltak fel Magyarország mellett, mint ahogy az sem volt meglepő, hogy "a minket vádoló, minket bíráló képviselők" szinte egyetlen konkrétumot sem tudtak felhozni - magyarázta.

Kijelentette: a meghallgatás "ugyanannak a boszorkányüldözésnek" a része, amelynek keretében rövid időn belül már negyedszer rendeztek meghallgatást Magyarországról. Ha a magyar kormány nem ilyen politikát vinne a bevándorlás tekintetében, akkor erre a meghallgatásra sem került volna sor - közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: semmi ok nincs arra, hogy Magyarországot jogállamisági kérdésekben az EP bármelyik bizottsága elé citálják. "Semmifajta szégyellnivalónk nincsen, semmi olyan kirívó dolog nem történik Magyarországon, amivel az Európai Unióban kiemelkednénk a többi tagország közül", a kötelezettségszegési eljárások számának tekintetében pedig a középmezőnyben áll az ország - értékelt.

PestiSracok facebook image

Megjegyezte: "általános percepciók, érzések, mindenfajta alapot nélkülöző vádak, egyoldalú tájékoztatásból táplálkozó butaságok hangzottak el" a meghallgatáson.

A külügyminiszter szerint el kellene oszlatni azt a Nyugat-Európában eluralkodni kezdő tévképzetet, hogy a társadalmat az NGO-k (nem kormányzati szervezetek) képviselik. Ezzel szemben a társadalmat azok képviselik, akikre az emberek szavaztak - mutatott rá.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy Magyarország ezután sem lesz hajlandó illegális bevándorlókat befogadni, és az ebben az ügyben indított kötelezettségszegési eljárás bírósági szakaszában "minden létező érvet fel fogunk vonultatni, el fogjuk mondani, hogy az illegális bevándorlás veszélyes Európára", ezért a kötelező betelepítési kvóta is veszélyes, mert "újabb és újabb emberek fejében alakítja ki azt a képzetet, hogy nyugodtan lehet Európába jönni". A kvóta végrehajthatatlan is, mert egyik schengeni tagországból a másikba mindenki szabadon utazhat - fűzte hozzá.

Mint mondta, mindez az európai szabályokkal is ellentétes, ugyanis az európai szerződések a bevándorlás kérdését nemzeti hatáskörbe adják, "az pedig mindenkinek a szuverén joga, hogy eldöntse, kit enged be a saját területére". A szuverenitás ilyen korlátozása csak az európai szerződések módosításával lehetséges, de az egy nagyon hosszú folyamat, és ahhoz a nemzeti parlamenteknek kell dönteni, nem az Európai Bizottságnak vagy valamelyik miniszteri tanácsnak Brüsszelben - közölte.

Szijjártó Péter kitért az ukrán oktatási törvény ügyére is. Elmondta: pénteken "nagyon fontos győzelmet" arattak az EU-Ukrajna társulási tanács ülésén, mert az EU "magáévá tette a magyar elvárásokat", világossá tették, hogy az unió elvárja: megszerzett kisebbségi jogokat Ukrajna ne vegyen el, az oktatási törvényről valódi, tartalmi párbeszédet kell folytatni a nemzeti kisebbségekkel, továbbá teljes mértékben végre kell hajtani a Velencei Bizottság ajánlásait. Magyarország is pontosan ezt a három szempontot fogalmazta meg - emlékeztetett.

MTI, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.