Pesti Srácok

Több mint 2 millióan mondanak nemet a "Soros-terv" minden egyes pontjára

null

A "Soros-terv" minden egyes pontjára több mint 2 millióan mondanak nemet - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján, közölve: a postán beérkezett kérdőívek több mint 90 százalékát már feldolgozták.

Az eredmények azt mutatják: a magyarok egyhangúlag elutasítanak minden olyan tervet, amely a bevándorlást segíti, ösztönzi - mondta a politikus.

- fejtette ki.

PestiSracok facebook image

Dömötör Csaba szerint új egyetértési pontok jöttek létre Magyarországon, melyek közül a legfontosabb, hogy a magyarok nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóországgá válna.

- jelentette ki.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a konzultáció a demokratikus párbeszédnek Európában is egyedülálló eszköze. A konzultáció eredménye pedig világos üzenet - mondta az államtitkár -, és

Akik nem veszik figyelembe ezt az eredményt, és támogatják a betelepítési terveket, azok szembe mennek a magyarok akaratával - tette hozzá.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a nemzeti konzultáció kezdte óta felgyorsult a "Soros-terv" végrehajtása Európában, az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi (LIBE) bizottsága után az EP is egyértelmű mandátumot adott a kötelező betelepítési kvótáról szóló tárgyalások megkezdésére. Azokat az országokat pedig - köztük Magyarországot -, amelyek nem akarnak ebben részt venni, látványosan pellengérre állítják, megpróbálják megbüntetni - fűzte hozzá.

A szóvivő megjegyezte: az Európai Unió intézményei és a nyugat-európai országok jelentős része erőltetik a kötelező kvótás megoldást.

- mondta Kovács Zoltán.

Arra a felvetésre, hogy egyre több önkormányzat tiltakozik a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott civil szervezetekkel kapcsolatban, Dömötör Csaba úgy reagált:

MTI; Fotó: 444

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.