Pesti Srácok

Vállalkozó szellem: nemcsak fogyasztotta, hanem árulta is a drogot a bukott MSZP-s, Simonka Csaba

Vállalkozó szellem: nemcsak fogyasztotta, hanem árulta is a drogot a bukott MSZP-s, Simonka Csaba

Bár a Simonka Csabán elvégzett gyorsteszt negatív lett, később a véréből kimutatták, hogy fogyasztott kábítószert, sőt másoknak is értékesített ismeretlen forrásból származó drogokat – olvasható a hétfői Magyar Időkben. Az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte zsarolás, ügyvédi visszaélés és kábítószer-kereskedelem gyanújával.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a Simonkánál tartott házkutatás során kábítószert és annak fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le – írta a Magyar Idők. Az ügyvédként is tevékenykedő politikus – a törvényszék ismertetése szerint – a nyáron öröklési szerződést készített, amelynek tartalma szerint az örökhagyó, halála esetén, átruház egy budapesti ingatlant az örökösre, ha utóbbi eltartja, ápolja és életjáradékot fizet neki. Az örökhagyó még a nyáron elhunyt, Simonka pedig azt mondta az örökösnek, hogy ügyvédi díjjal tartozott neki, amit az örökössel akart kifizettetni. A gyanúsítás szerint Simonka fenyegető hangnemre váltott és hamisított okiratokat nyújtott be a földhivatalhoz.

A bűncselekmények gyanúját a házkutatás során felvett jegyzőkönyvek mellett tanúk vallomásai, a beszerzett híváslisták, az igazságügyi írás- és okmányszakértői vélemény, a kábítószerrel kapcsolatos előzetes szakértői vizsgálati eredmények, valamint SMS-üzenetek támasztják alá – áll a törvényszék közleményében. Simonka Csaba tagadja, hogy bűncselekményt követett el, őrizetbe vételének hírére pártja felfüggesztette tagságát.

Forrás: Magyar Idők Fotó: HírTV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.