Pesti Srácok

Völner Pál: a kormány folytatja a harcot a Soros-szervezetek migránsbiznisze ellen

null
Völner Pál politikus, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Duplán teremthet negatív precedenst a bangladesi migránsok ügye - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a milliárdos spekuláns álcivil szervezetei anyagilag is érdekeltek a bevándorlás erőltetésében, de a kormány folytatja a harcot a migránsbiznisz ellen.

Az államtitkár emlékeztetett, a Magyar Helsinki Bizottság által a két, korábban kiutasított bangladesi migráns nevében indult perben az Emberi Jogok Európai Bírósága - nem jogerős döntésében - arra kötelezte a kormányt, fizessen perköltségként 2,7 millió forintot a Soros Györgyhöz kötődő civil szervezetnek. Emellett a bangladesieknek is járna összesen 6 millió forint. Hozzátette, hogy

Völner Pál megerősítette, a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországot azért akarják megbüntetni, mert betartja a vonatkozó uniós és nemzetközi normákat, és megvédi a határokat.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kormány nem fogadta el a döntést, és a bíróság nagy kamarájához fellebbezett. Beadványukban arra hivatkoznak, téves feltevés alapján hozta meg döntését a bíróság, hiszen ez alapján úgy tűnik, a menekülteknek nemcsak ahhoz van joguk, hogy befogadják őket, hanem ahhoz is, hogy a legmagasabb szintű szociális ellátásban részesüljenek.

- fűzte hozzá. Az államtitkár szerint kaotikus helyzetet eredményezne egy ilyen jogértelmezés, és a magyar kormány úgy látja, a Genfi Egyezmény alapján kell eljárni az ilyen ügyekben, vagyis a menekültek csak az elő biztonságos országig mehetnek, majd a nemzetközi rendszer dönt a további sorsukról. Hozzátette,

Kiemelte, a bangladesiek ügyében a bíróság Szerbiát nem fogadta el biztonságos országként, miközben az állam partnerségi tárgyalásokat folytat az Európai Unióval, és tagja az ENSZ-nek, illetve más nemzetközi szervezeteknek. A bíróság kifogásolta, sőt fogva tartásnak értelmezte a déli határon felállított tranzitzónákat, miközben ezek a beléptetés jogosultságát ellenőrizni hivatott helyek, amelyek egyébként nyitottak.

„A következő per április 18-án kezdődik” - ismertette Völner Pál, hozzátéve, azt várja, a bíróság állapítsa meg, hogy a magyar kormány nem sértette meg a menekültügyi egyezményeket.

- hangsúlyozta.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.