Pesti Srácok

Aczél Endre nem nyugszik, most öttusázó legendánkat mocskolja

Aczél Endre nem nyugszik, most öttusázó legendánkat mocskolja

Aczél Endre egyszer már megbukott a Facebook nyilvánossága előtt, amikor 2016-ban vele tartottak hazai főpróbát a #metoo kampányra. Akkor Aczél népszabadságos állása bánta a meggondolatlan szövegelését, most pedig, amikor már legfeljebb a Népszava tudna megválni tőle, kiderült, még mindig zavarja a kereszténység és a magyar sportsikerek. Ezúttal Balczó András öttusázó legendába szállt bele – persze megint a Facebookon.

2016-ban Kiss László egykori úszókapitány ügyében szólalt meg úgy Aczél, hogy még saját elvtársai is kiközösítették. Ráadásul ő egy másik nőről beszélt a kommentfolyamban, nem arról, aki nyilvánosság elé lépett azzal, hogy Kiss László és társai megerőszakolták – így derült ki, hogy több áldozat volt.

A kommunista pártállami időkből a rendszerváltás utáni korszakra is átörökített újságíró-ügynök, Aczél Endre úgy érezhette, ismét ideje egy nagyot gurítani a közösségi oldalon, és ezúttal Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó legendánkba szállt bele, természetesen – balliberális „filoszhoz” méltón – elsősorban a sportoló közismert keresztény meggyőződését kikezdve:

PestiSracok facebook image

Hogy Aczél miként viszonyul a magyar sporthoz, azt jól visszaadja, mit írt az azóta jobblétre szenderült Galamuson írt Gyurta Dániel 2012-es londoni győzelméről. Úszónk világcsúccsal megnyert olimpiai aranyáról Aczélnak az jutott eszébe, hogy ha 210 méter lenne a 200 méter mellúszás, akkor nem a magyar nyert volna. A nőtémáról a 2016-os megégése ellenére sem bír lejönni Aczél, aki így folytatta mostani hozzászólását Balczóról:

Végül, csak hogy a kereszténységre és az erkölcsös életre köpködés mellett semmilyen baloldali szlogen ne maradjon ki az okádásból, odafért egy antiszemitázás is, amelybe belerángatta Balczó egykori válogatott csapattársát, a 2010-ben elhunyt szintén olimpiai bajnok Móna Istvánt is:

A legendás öttusázó éppen csütörtökön vette át a MOB és a MSÚSZ közös életműdíját. Háromszor nyert olimpiát, tíz alkalommal volt világbajnok és tizenkétszer Európa-bajnok. A díjátadóról szóló egyik bejegyzéshez sikerült hozzákanyarítania Aczélnak az idézett szövegét.

forrás: media.blogstar.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.