Pesti Srácok

Az MSZP után a szélsőbal is Karácsonyt támogatja

Az MSZP után a szélsőbal is Karácsonyt támogatja

Két újabb párt állt be Karácsony Gergely mögé – írja a Mérce.hu. Információik szerint a szocialisták és a liberálisok után ezúttal a szélsőbaloldali Balpárt, és a Munkáspárt 2006 írt alá választási megállapodást Karácsonnyal és pártjával. Közös közleményükben úgy fogalmaznak, "a kiszolgáltatottság, az egyenlőtlenségek tudatos növelése, a szociális védőháló szétszaggatása, a kormányhű „nemzeti nagytőke” és multik támogatása az emberek kárára: az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem szegényeket és kiskeresetűeket sújtó leépítése a 2010 előttinél is jóval nagyobb pusztítással jár".

A Mérce.hu arról ír, információik szerint a megállapodást csak a Párbeszéd kötötte a két párttal, az MSZP ugyanakkor nem képviseltette magát az aláíráson. Közleményük szerint

A portál arról is ír, a választási szerződés esetleg problémákat okozhat a Józsefvárost, és Ferencvárost magába foglaló választókerületben, mivel itt az MSZP és a DK már kiegyezett abban, hogy a DK-s Ara-Kovács Attilát indítják.

PestiSracok facebook image

Forrás: merce.hu; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.