Pesti Srácok

A brit-francia katonai összefogás erősödését hozza el a Brexit

A brit-francia katonai összefogás erősödését hozza el a Brexit

A katonai együttműködés bővítéséről és a közös határellenőrzés hatékonyságának javításáról állapodott meg a csütörtöki brit-francia csúcsértekezleten a két kormány. Emmanuel Macron francia elnök egyértelművé tette azt is, hogy a londoni City pénzügyi központja csak akkor férhet hozzá teljes körűen az EU egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése után, ha a brit kormány továbbra is hozzájárul az Európai Unió költségvetéséhez.

Theresa May brit miniszterelnök csütörtök délután fogadta Macront a legtekintélyesebb brit katonai akadémián, az angliai Sandhurstben. A helyszín azt volt hivatva jelezni, hogy a csúcsértekezlet – amely Macron első hivatalos látogatása volt Nagy-Britanniában elnökké választása óta – erőteljesen a kétoldalú katonai együttműködésre összpontosított. Az estébe nyúló megbeszélések utáni közös sajtóértekezleten May bejelentette: a brit királyi légierő három Chinook helikopterrel járul hozzá az afrikai iszlamista szélsőséges csoportok elleni francia katonai műveletekhez, Franciaország pedig egy harccsoporttal egészíti ki jövőre a brit vezetésű észtországi NATO-kontingenst. Theresa May közölte: a fejlesztés alatt álló brit-francia egyesített expedíciós haderő 2020-ig tízezer katona gyors és hatékony mozgósítására lesz képes bármilyen fenyegetés esetén. A brit kormányfő szerint Nagy-Britannia és Franciaország vállvetve száll szembe Oroszország kelet-európai agressziójával, és Párizs ennek jegyében vállalta a részvételt a brit vezetésű észtországi NATO-kontingensben 2019-től.

Emmanuel Macron a csütörtök esti sajtóértekezleten közölte: a csúcstalálkozón Amber Rudd brit és Gérard Collomb francia belügyminiszter aláírta a Sandhursti Megállapodást, amelynek célja a franciaországi Calais kikötőváros környékére érkező és Nagy-Britanniába átkelni próbáló migránsok helyzetének gyorsabb rendezése. A francia elnök kijelentette: a megállapodás kiemelt célja a felnőtt kísérő nélküli gyermekek helyzetének elbírálására fordított idő jelentős csökkentése. Macron szerint ez jelenleg átlagosan hat hónap, de Párizs és London szeretné, ha ez az időtartam huszonöt napra rövidülne. A Sandhursti Megállapodás a tizenöt éve érvényben lévő Le Touquet-megállapodás kiegészítése és megerősítése.A 2003-ban Le Touquet városában aláírt kétoldalú egyezmény alapján a brit határőrizeti szervek a franciaországi határátkelési pontokon szűrhetik a Nagy-Britanniába tartó utasforgalmat, és a francia oldalon tarthatják azokat, akiknek belépését bármilyen okból nem engedélyezik.

A brit kormány ennek fejében komoly anyagi hozzájárulással támogatta az elmúlt években a határőrizet és a kikötői infrastruktúra megerősítését Calais-ban, a csatorna francia partján fekvő kikötővárosban, amelynek közelében a menekültválság fellángolása után több ezer migráns gyűlt össze a dzsungelként emlegetett táborban, megpróbálva átjutni a brit oldalra. A francia hatóságok a gettót jelentős részben felszámolták, de Macron a csütörtök esti sandhursti sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a helyzet Calais környékén továbbra sem kielégítő. A találkozón döntés született arról, hogy London további 44,5 millió fontot folyósít a Calais körüli biztonsági infrastruktúra, főképp a zártláncú térfigyelő kamerarendszer és a biztonsági kerítések fenntartására és fejlesztésére.

PestiSracok facebook image

A Brexitről szólva a francia elnök kijelentette: Párizs sem büntetni, sem jutalmazni nem akarja Londont azért, mert Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. A sajtóértekezleten Macron kitért a londoni pénzügyi szolgáltatási szektor hozzáférésére az egységes belső piachoz a Brexit után. Kijelentette: az Európai Unió egységes belső piacának integritását meg kell őrizni, és ha a City pénzügyi szektora a brit EU-tagság megszűnése után is jelen akar lenni ezen piacon, annak ára az, hogy London továbbra is hozzájárul az uniós költségvetéshez, és elismeri e szolgáltatási területen az uniós joghatóságot.A szabályok ezt diktálják – mondta a francia elnök. Macron szerint a választás Nagy-Britanniáé, de nincs helye megkülönböztetett hozzáférésnek az egységes belső piachoz, és nincs helye képmutatásnak sem ebben a kérdésben. Theresa May erre reagálva kijelentette: London a Brexit után is vezető globális pénzügyi központ marad, mert az nemcsak az Egyesült Királyság, de Európa javát is szolgálja.

Forrás: MTI Fotó: The Sun

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.