Pesti Srácok

Hálavirágokkal demonstráltak Geréb Ágnes mellett

Hálavirágokkal demonstráltak Geréb Ágnes mellett

Virágokat tűztek a Szabadsághíd korlátjára és ezzel egy időben több vidéki helyszínen mindazok, akik kiállnak Geréb Ágnes mellett. A szülésznőt január 9-én jogerősen 2 év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, elutasítva a perújítási kérelmet.

Az otthonszüléseket lebonyolító és az otthonszülés mellett kiálló bába ellen egy 2003-as és egy 2007-es otthon szülés miatt emeltek vádat foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. Az ellene folyó eljárás közel tíz éve tart.

Geréb Ágnes két kisbaba haláláért lehet felelős a most már jogerős ítélet szerint. A 2003-as esetben egy általa világra segített ikerpár egyik tagja halt meg oxigénhiány miatt. Egy másik esetben komplikációk léptek fel szülés közben, a kisbaba válla elakadt. A vajúdó anyát kórházba szállították. A kicsit már nem lehetett megmenteni.

Geréb Ágnes tárgyalás 2016.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

A szülésznővel szolidáris támogatói a Facebookon szervezték a néma megmozdulást. Az eseményt hirdető bejegyzésben megemlékeztek arról, hogy Geréb Ágnes tevékenysége nyomán vált elfogadottá az apás szülés, illetve az a gyakorlat is, hogy az újszülöttek édesanyjukkal maradhassanak a kórházban. 1992-ben Geréb Ágnes vezette be a „háborítatlan szülés” fogalmát.

A Hálavirágok akció szervezői azt kérték: aki visz egy szál virágot, fotózza le és ossza meg közösségi oldalán hálavirágok hashtaggel.

Egy másik szolidaritási akcióban pedig arra kérik azokat az anyákat, akik Geréb Ágnesnél szültek, hogy két éven keresztül, amíg le nem tölti jogerősen kiszabott büntetését, minden nap üljön valaki mellette. (Kérdéses, hogy erre jogilag milyen lehetőséget találnak...)

Facebook, Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.