Pesti Srácok

Helyreállították az összeköttetést a két Korea között

Helyreállították az összeköttetést a két Korea között

Próbaüzemben helyreállították szerdán az összeköttetést a két Korea között az úgynevezett katonai "forródróton" át, és nem volt üzemzavar - jelentették be a dél-koreai védelmi minisztérium.

- közölte a minisztérium. Dél-Korea hosszú ideje igyekezett helyreállítani a "forródrótos" kapcsolatot az Északkal, de az mereven elzárkózott előle. A helyzet a felek keddi, magas szintű találkozóján változott meg, amikor a két ország megállapodott az összeköttetés helyreállításáról. A dél-koreai elnök szerdán közölte, hogy hajlandó lenne egy csúcstalálkozóra Észak-Korea vezetőjével, de csak ha meg vannak hozzá a feltételek. Ennek részleteire Mun Dzse In nem tért ki, de azt hangsúlyozta, hogy a félsziget atomfegyver-mentesítése vezet az igazi békéhez.

Az EU bárorító jelként tekint a két Korea közötti magas szintű tárgyalásokra

PestiSracok facebook image

Bátorító jelnek nevezte az Észak- és Dél-Korea között kedden folytatott magas szintű tárgyalásokat Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint a párbeszéd megkezdése a két Korea közötti kapcsolatok javulása irányába tett pozitív lépés. A főképviselő keddi nyilatkozatában kiemelte annak jelentőségét, hogy a két ország katonai természetű tárgyalásokat kezdett, amelyek a remények szerint növelni fogják a felek közötti bizalmat és csökkenteni a Koreai- félszigeten mutatkozó feszültséget. Aláhúzta, az Európai Unió üdvözli azt a közös bejelentést, amely szerint a februárban esedékes dél-koreai rendezésű téli ötkarikás játékokra az észak-koreai sportolók is meghívást kaptak.

További tárgyalások követhetik a keddi párbeszédet

Mint elmondta, az unió reményét fejezi ki, hogy a kedden folytatott párbeszédet további tárgyalások követik, amelyek erősítik a békét és a stabilitást. Továbbá alapot képez ahhoz, hogy Észak-Korea hiteles és jelentőségteljes párbeszéd mellett kötelezze el magát a nukleáris fegyverzet teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan leszerelése érdekében az egész félszigetre vonatkozóan. A két Korea öt-ötfős küldöttsége kedden kezdte meg a hivatalos tárgyalásokat a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti feszültség csökkentéséről. Szöul és Phenjan képviselői megállapodtak abban, hogy helyreállítják a két fél közötti katonai "forródrótot", amely szerdától üzemel majd teljes mértékben. A katonai forródrótkapcsolat 2013-ban szakadt meg észak-koreai kezdeményezésre. Az észak-koreai fél később leszögezte: nem fognak tárgyalni Szöullal a nukleáris fegyverkezésről, mert az kizárólag az Egyesült Államok ellen irányul.

- jelentették ki. Dél-Korea egy hete tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra, azután, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető újévi köszöntőjében kijelentette: kész párbeszédet kezdeni Szöullal.

Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Alakul a gyurcsányista börtönválogatott és olcsó telexes hazaárulás külföldi hülyegyerekekkel – Karanténvlog

Karanténvlog 2024 augusztus 17.
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista polgármestert ugyanis letartóztatták, miután kihallgatták. A PestiSrácok.hu már a júniusi választások előtt részletesen beszámolt a gyanús ügyről, amely növelte a baloldali börtönválogatott számát, ezt követően, a kisebb és nagyobb halak mellett Czeglédy Gergő momentumos óbudai alpolgármester is letartóztatásba került. Kiss László azonban megúszta, megnyerte a polgármester-választást, ám úgy tűnik, ő sem kerülhette el az igazságszolgáltatás következményeit. A Karanténvlog beszámol arról is, hogy se Gyurcsány Ferenc, se a baseball ütős szóvivő, Barkóczi nem találta a kerületet, hiszen Óbuda helyett mindketten Újbudát mondtak az első pánikban, de ki tudja, talán minden kerületben megbújik egy-egy DK-s akna. Az igazi meglepetést azonban a Telex szolgáltatta, akik mindig örömmel én önként vesznek részt hazaáruló akciókban, most pedig még nehéz dolguk sem volt, csupán a különlegesen intelligens külföldi szigetezőkkel kellett néhány szót váltaniuk. A "felvilágosult" ifjak szépen felmondták azt a mantrát, azt a néhány gondolatot, amit a fejükbe vertek, miszerint Orbán Viktor diktátor, Magyarország elnyomott diktatúra, ahonnan mindenki menekülni akar, sőt voltak olyan egyedek is, akik szerint az a demokrácia, ha a megválasztott kormányfő nem veheti át a megbízatását, mert nekik éppen nem tetszik. Nézzétek most is a Karantént, nem bánjátok meg.