Pesti Srácok

„Henrik, én ezt nem mondtam!” „De mondtad!” - egymást hazugozta Havas Henrik és Kálmán Olga

„Henrik, én ezt nem mondtam!” „De mondtad!” - egymást hazugozta Havas Henrik és Kálmán Olga

Ritkán látható, bizarr és kínos veszekedés alakult ki Simicska Lajos tévéjében a két, egyébként hűséges fegyverhordozó, Kálmán Olga riporter és a Vona Gábor-propagandakönyv szerzője, Havas Henrik között.

Kálmán Olga Egyenesen című műsorában főleg a zaklatási botrányairól kérdezte Havast, aki ennek nem örült, de nagy meggyőződéssel nem is cáfolta a dolgot. A riporternő nem volt kedves Havashoz, bár Havas azt állította korábban, hogy nagyon jóban vannak, egy wellness-hétvégén még a műsorvezető nő kisfiával is összebarátkozott. Most viszont szem- és fültanúi lehettünk annak, ahogyan a magyar televíziókban ritkán látható módon veszekedett két kvázi kolléga, két tévériporter. Kicsit beleláthattunk, hogy a balliberális média erőszakos és sokáig hatalommal is bíró dolgozói milyen emberek, hogy gondolkodnak, hogy beszélnek egymással.

A konfliktus akkor erősödött fel, amikor Havas Henrik egyszer csak

le

mucikámozta

PestiSracok facebook image

Kálmán Olgát, amit Kálmán Olga kikért magának. A teljes dialógus így hangzott el:

Havas Henrik: Visszaemlékszel, hogy amikor először felhívtál, hogy üljek be hozzád, mit mondtál?

Kálmán Olga: Nem.

HH: “Te mocskos disznó…”

KO: Ja…

HH: “…együtt voltunk húsz évvel ezelőtt, fiatal voltam és szép. És engem miért nem molesztáltál, te dög?” Ezt mondtad a telefonban.

KO: Henrik, én ezt nem mondtam.

HH: De mondtad.

KO: Esküszöm, nem mondtam.

HH: De én meg tudom, hogy mondtad.

KK: Na figyelj, akkor, jó, engem nem raboltak el az ufók, ezt biztos, hogy nem mondtam neked.

HH: De mondtad.

KO: Akkor ezt majd utólag fogjuk megbeszélni.

Tehát Havas Henrik azt állította, hogy Kálmán Olga viccelődött neki telefonon a zaklatásokkal, ordenáré és alpári módon, míg Kálmán Olga szerint ez nem igaz. Mindketten ragaszkodtak a saját verziójukhoz, tehát legalább egy közülük hazudik. Forrás: Hír TV; fotó: Index

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.