Pesti Srácok

Hivatalosan is elismert lehet a "harmadik nem" Svédországban

Hivatalosan is elismert lehet a "harmadik nem" Svédországban

Fontolóra veszi a svéd kormány, hogy hivatalosan is bevezessék a harmadik nemet, hogy könnyítsenek azoknak az embereknek az életén, akik sem férfiként, sem pedig nőként nem tekintenek magukra - írja a 888.

A gendersemlegesség koncepciója már egy ideje átszövi a svéd társadalom gondolatvilágát, így jöhettek létre olyan óvodák és egyéb oktatóközpontok, ahol a gyermekeket már nem kínozzák azzal, hogy szembesüljenek saját, azaz biológiai nemükkel, sőt ettől az elnyomó gesztustól még Istent is megpróbálták megóvni. Ennek fényében már lekövethető, miért vette fontolóra a svéd kormány, hogy hivatalosan is bevezesse a harmadik, azaz az "egyéb" elnevezést viselő nemet. Amennyiben zöld utat kapna a kezdeményezés, a transznemű állampolgároknak már nem kellene többé a "férfi" vagy a "nő" rubrikák közül választani, hanem szimplán választhatnák a harmadik alternatívát.

Sajtóértesülések szerint ez azzal is járna, hogy a társadalombiztosítási azonosító jel kódjából törölnék azokat a számjegyeket, amelyek eddig az adott személy nemére utaltak. Az Angela Merkel vezette Németországban éppen tavaly döntöttek arról, hogy bevezetik a harmadik nem anyakönyveztetését.

888; Fotó: thelocal.de

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.