Pesti Srácok

Így reagáltak a pártok az országgyűlési választás időpontjára

Így reagáltak a pártok az országgyűlési választás időpontjára

Néhány órával azután, hogy Áder János köztársasági elnök bejelentette, hogy április 8-án lesz az országgyűlési választás, valamennyi párt reagált a hírre. Egyöntetűen azt mondták: készen állnak!

Fidesz: készen állunk

– mondta Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. A politikus szerint Soros György nem demokrata, nem tiszteli az államok önállóságát, a bevándorlás támogatásával pedig elvitatja azt a jogot, hogy a magyarok határozzák meg, kikkel akarnak együtt élni. Gulyás Gergely közölte továbbá: a szabad választás lebonyolításához minden feltétel adott.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

KDNP: minél előbb, annál jobb

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint egy elhúzódó választási kampány a pártoknak és a magyar társadalomnak sem lenne jó. Jelezte: a kormánypártok egyéni jelöltjeinek listája elkészült, azt hamarosan nyilvánosságra hozzák.

– tette hozzá a frakcióvezető, aki hangsúlyozta: ahogy eddig, úgy ezután is folytatni kívánják a jól bevált együttműködést. Megerősítette, hogy a főváros V. kerületében Hollik Istvánt indítják egyéni képviselőjelöltként a kormánypártok. Az MTI kérdésére elmondta azt is, Hoffmann Rózsa jelezte felé, hogy a következő ciklusban már nem kíván országgyűlési képviselőként dolgozni.

DK: megfelel az időpont

A Demokratikus Koalíciónak megfelel, hogy a köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra írta ki a parlamenti választást, mert kevesebb mint három hónap múlva Orbán Viktor kormánya bukni fog – mondta az ellenzéki párt szóvivője újságíróknak csütörtökön.

– fogalmazott a politikus.

Együtt: Itt a lehetőség megtörni a Fidesz hatalmát!

Az Együtt felkészült a választásokra. Kidolgozott programunkban egyedüli magyar pártként egyszerre teszünk javaslatot egy szabad és összetartó Magyarországra – olvasható a párt közleményében.

– írta Juhász Péter, hozzátéve, hogy a Fidesz-kormány eddigi tevékenységéből kiindulva az áprilisi választás nem lesz sem szabad, sem pedig tisztességes. Mi azonban küzdeni fogunk és képviselni fogjuk a változást akaró magyar polgárokat, mert Orbán Viktor korrupt rezsimjének el kell tűnnie.

MSZP-PM: a startpisztoly eldördült

A Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd készen áll jogilag, politikailag és szervezetileg arra, hogy április 8-án mindent megtegyen azért, hogy Magyarországon kormányváltás legyen – mondta Molnár Gyula a Karácsony Gergellyel tartott közös sajtótájékoztatón. Az MSZP elnöke hozzátette:

Molnár Gyula kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy

közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd

, a névsort pedig Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz.

– tette hozzá.

LMP: a párt örül a választás időpontjának

Az LMP örül annak, hogy Áder János köztársasági elnök a lehető legközelebbi időpontra, április 8-ra tűzte ki a választást, mert ez azt jelenti, hogy így a lehető leggyorsabban kezdődhet meg a korszakváltás Magyarországon és a lehető leghamarabb el lehet zavarni a Fidesz-KDNP kormányt – mondta az ellenzéki párt szóvivője. Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta, az LMP elkötelezett a 2018. áprilisi kormányváltásban és a következő hónapokban azért dolgozik, hogy az elmúlt 27 évet meghaladva végre egy új korszakot hozzon el Magyarország számára. Véleménye szerint ugyanakkor

A választási kampányt beárnyékoló másik súlyos tényezőnek azt nevezte, hogy a választási törvény különbséget tesz a magyar állampolgárok között, hiszen a határon túli magyarok számára biztosítja a levélben szavazást, míg a külföldön élő magyarok számára nem. Közölte: az LMP ezért azt szorgalmazza, hogy ezt a kérdést mielőbb rendezzék, és az áprilisi választáson a külföldre vándorolt magyarok is szavazhassanak levélben.

Jobbik: meg kell kérdőjelezni a választások legitimitását

– hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, az Jobbik alelnöke csütörtökön. Ezzel együtt sem biztos azonban a potens kihívó elindulása a választáson „az ÁSZ és Orbán Viktor összjátéka miatt”, az ÁSZ büntetésére nem kér részletfizetést a párt, mert azzal elismerné annak jogosságát, így a szimpatizánsaikon múlik az indulás – közölte. A politikus egyúttal megjegyezte, hogy meg kell kérdőjelezni a választások legitimitását, ha a kormánypártok túlhatalmának egyértelmű jelei így maradnak.

A választások ismertté vált, április 8-i dátumára azt mondta, örül a kampány lerövidülésének, mert nem tetszik neki, hogy ilyenkor programalapú viták helyett

a különböző pártállású emberek.

Az NVI is készen áll

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke is azt közölte, hogy felkészültek az április 8-ai országgyűlési választás lebonyolítására.

– mondta Pálffy Ilona, hangsúlyozva, hogy az informatikai rendszer mindössze támogatja a választás eredményének megállapítását, azt továbbra is papíralapon állapítják meg a választási bizottságok.

Forrás: MTI; fotó: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.