Pesti Srácok

Kampányüzemmóddal magyarázza a belső feszülségeket a Momentum

null

Szűkszavúan, de viszonylag gyorsan reagált a szerda reggel napvilágot látott belső információkra a Momentum. Közleményükben azt írják, hogy a Momentum decemberben átállt kampányüzemmódba, az átalakulás pedig számos szervezeti és személyi változással járt együtt. Hajnal Miklós szerint a változások már több hete lezáródtak, a kampánystáb pedig azóta a kampányon dolgozik.

A Momentum már decemberben átállt kampányüzemmódba - derült ki a párt HVG-hez eljuttatott közleményéből. Hajnal Miklós azután foglalt hivatalosan is állást a Momentum jelenlegi helyzetéről, hogy az Index mellett az Origó is firtatta a párton belüli feszültségeket Papp Gergő kommunikációs igazgató távozáskor írt levelére hivatkozva. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, nem a választási kampány előkészületeivel, a népszavazási aláírásgyűjtéssel vagy éppen a programjának ismertetésével volt elfoglalva a Momentum az elmúlt hetekben. Sokkal inkább a belső konfliktusok kezelésére kellett koncentráljon a tavalyi olimpiaellenes kampányban feltűnt, és a hazai ellenzék megújulásának reményét ébresztgető fiatal szerveződés.

A Momentum decemberben távozott kommunikációs igazagatója a nem a nyilvánosságnak szánt levélben azt írta,

PestiSracok facebook image

Szerinte két elnökségi tag (Orosz Anna és Soproni Tamás) magánéleti viszonya is hozzájárul a válsághoz, mert nem szavaznak egymás ellen, ez pedig befolyásolja a párt sikerét szerinte. Hajnal Miklós a Momentum jelen viszonyairól azt írta mostani közleményében, hogy a Momentum decemberben átállt kampányüzemmódba.

Hozzátette, a Momentum január hatodikán elindította választási kampányát, „azóta az általunk támogatott jelölt Pusztahencsén megverte az eddig pozícióban lévő Fidesz-közeli jelöltet. Bemutattuk a generációs csapatunkat, a 106 jelöltünk országszerte megkezdte munkáját, a múlt heti kecskeméti kampányindítón az elnökség és a jelöltek egységben mutatták be a párt választási stratégiáját. Ebben a stratégiában minden héten egy-egy fontos témában dolgozzuk fel a Momentum-generáció elképzeléseit a jövő Magyarországáról. Azt gondoljuk, egyértelmű, hogy egy politikai válságban lévő párt nem lenne képes a fentiekre.”

Forrás: HVG, PS, fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.