Pesti Srácok

A karácsonyt ünnepelő szerbekre akartak támadni az albán szélsőségesek

A karácsonyt ünnepelő szerbekre akartak támadni az albán szélsőségesek

Koszovói albán szélsőségesek támadást terveztek helyi szerb kolostorok ellen az ortodox karácsony idején, ám a hatóságok közbelépése miatt végül elálltak tervüktől – közölte értesülését hétfőn a Vecernje Novosti című belgrádi napilap. A karácsonyt a szerbek a múlt hét végén ünnepelték, és ilyenkor sokan látogatnak el a Koszovóban található szerb kolostorokba, illetve azok, akik az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején hagyták el koszovói otthonaikat, ebben az időszakban látogatnak el szülőföldjükre.

A szerbeket szállító buszokat az utóbbi években szinte minden alkalommal kövekkel dobálták meg albán szélsőségesek, de az idén a látogatások elmaradtak, mert a szerb illetékesek úgy ítélték meg, a szokásosnál is nagyobb a fenyegetettség. A Vecernje Novosti értesülései szerint a fő célpont a Visoki Decani kolostor, illetve a peci patriarchátusi kolostor volt. Mindkét templom az ortodox szerbek fő koszovói szentélye. Emellett a szerb lap úgy tudja, több, a szerb határhoz közeli észak-koszovói településen is erőszakos cselekményekre készültek albán szélsőséges csoportok, a tervüktől pedig csak azt követően álltak el, hogy a szerb biztonsági szolgálatok értesítették a Koszovóban tevékenykedő, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderőt, a KFOR-t.

A tervezett támadásról szóló információt Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter és Ljubisa Dikovic vezérkari főnök is megerősítette, aki azt mondta: eddig minden békés és nyugodt. Reményét fejezte ki, hogy a KFOR mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Aleksandar Vulin pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a szerb biztonsági szolgálatok megfigyelik a koszovói szélsőségeseket, különösen az UCK egykori vezetőit, valamint azokat az iszlamistákat, akik a külföldi összecsapásokban már harci tapasztalatot szereztek.Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

A Vecernje Novosti információi szerint a támadást az ortodox karácsonyra tervezték, de a tényleges indok az volt, hogy hamarosan megkezdi munkáját a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság, amely az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) állítólagos bűncselekményeit vizsgálná. Az UCK egykori tagjai ellenzik a testület tevékenységét. Emellett az is szélsőséges fellépésre serkentette a koszovói albánok egy részét, hogy egy pristinai bíróság elítélte Albin Kurtit, az ultranacionalista Önrendelkezés alapítóját, mert 2015-ben és 2016-ban többször is könnygázgránátokkal akadályozta a pristinai parlament munkáját, és veszélyeztette képviselőtársai biztonságát. Kurtit tizennyolc hónap szabadságvesztésre ítélték, amit két évre felfüggesztettek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.