Pesti Srácok

Kész Zoltánnak semmi sem szent - a kommunista diktatúra áldozatai után a holokauszt elszenvedőibe rúgott bele

null

Felesleges pénzkidobás a "zsidó emlékezet", vagyis a Holokauszt Emlékév költsége Kész Zoltán baloldal által támogatott veszprémi álfüggetlen országgyűlési képviselő szerint. Az angoltanárból lett liberális politikus néhány napja még a kommunista diktatúra jelképével viccelődött a Facebookon, amiért azóta sem kért bocsánatot, a Központi Nyomozó Ügyészség pedig nyomozást indított. Szerdán olyan fotókat osztott meg, amelyeken egy lista az állítólagos felesleges kormányzati, állami költségeket sorolja. Ezen szerepel "zsidó emlékezet" néven egy 4,7 milliárdos összeg, a Holokauszt Emlékév költsége is, melyet többek között egy nagyszabású emlékkiállítás megrendezésére és elhagyatott zsidó temetők helyreállítására költöttek. A PestiSrácoknak Köves Slomó főrabbi és Fónagy János országgyűlési képviselő is azt mondta, a holokauszt emléke szent és sérthetetlen kellene, hogy legyen mindenki számára.

Piros filctollal, kézzel írt lista került fel szerdán a Simicska Lajoshoz köthető cég hirdetőoszlopainak egyikére Veszprémben. A tételsort, mely a mellékelt magyarázat szerint a kormány által elpazarolt költségeket sorolja, senki sem vállalta névvel. Az anonim kritikai megnyilvánulást Kész Zoltán úgy értelmezte és terjesztette tovább a nagy nyilvánosság előtt, mint a "veszprémiek üzenetét".

Kész Zoltán Facebook oldalán a "felesleges kiadások" listája, rajta a "zsidó emlékezet"

A névtelen üzenő és Kész Zoltán által felesleges, pazarló kiadásnak ítélt 4,7 milliárd forint a Holokauszt Emlékév költsége volt, mely tartalmazta többek között egy nagyszabású holokauszt emlékkiállítás minden költségét, elhagyatott zsidó temetők méltó helyrehozatalát. Ezen kívül többek közt 950 millió forintot biztosított a kormány a szegedi zsinagóga felújítására.

PestiSracok facebook image

Megkeresésünkre Köves Slomó főrabbi azt mondta, a holokauszt mindenki számára szent és sérthetetlen kell, hogy legyen. Az pedig az egész magyar társadalom érdeke, hogy 20. század borzalmait megismerjék a következő generációk.

Fónagy János a Fidesz országgyűlési képviselője pedig úgy fogalmazott, hogy gyalázatos dolog, főleg egy országgyűlési képviselőtől, hogy politikai érdekből megkérdőjelezi a emlékezés szükségességét.

Nem ez az első alkalom, hogy Kész Zoltán országgyűlési képviselőhöz méltatlanul viselkedik. Néhány nappal ezelőtt a PestiSrácok írta meg, hogy a Orbán Viktor által a Fidesz támogatóinak kiküldött csekket Kész cirill betűkkel firkálta tele és egy sarló kalapács motívumot is rajzolt rá, ami tiltott önkényuralmi jelkép. Mindezt megosztotta és hirdette a Facebookon.

Kész Zoltán alig néhány napja még sarló-kalapács motívummal poénkodott

Ezért a tettéért két 56-os szervezet is lemondásra szólította fel. Ehhez képest még bocsánatot sem kért, mindössze a gyalázatos posztot törölte. Január 9-én Brusznyai Árpád mártír halálának 60. évfordulóján Kész a megemlékezésen sem vett részt, sőt aznapi három Facebook bejegyzéséből egyet sem szentelt Veszprém 56-os hőse tiszteletére és emlékére.

A legutóbbi bejegyzése egyébként több szempontból és szégyenteljes és azt mutatja, hogy az álfüggetlen politikus mennyire meggondolatlan, amikor elvakítja a gyűlölet és a düh. Az említett piros filctollas listán a felesleges pazarló állami kiadásokról a határon túli magyarság támogatására irányuló több tétel is szerepel, mint például határon túli papok és lelkészek támogatása, erdélyi kulturális programok, vagy bánsági programok finanszírozása.

Megemlékezés Veszprémben Brusznyai Árpád kivégzésének 60. évfordulóján. Kész Zoltán nem ment el a rendezvényre, de még egy koszorút sem küldött 56 hősének tiszteletére.

Nem meglepő Kész Zoltán fukar szemlélete. A Kész Zoltán fejében szereplő felesleges állami kiadások sorába lehetne sorolni például a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek károsult diákjainak és nyugdíjasainak kártalanítását, amire a parlamentben csak három képviselő szavazott nemmel. Az egyikük Kész Zoltán volt. De vélhetően a Kész Zoltán szerinti pazarló, felesleges kormányzati kiadásokat szaporítja a kerítés és a határvédelem minden költsége is, hiszen az országgyűlésben akkor szintén három képviselő szavazott nemmel az alkotmánymódosításra, amely a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról szólt. Az egyikük Kész Zoltán volt.

Vezető kép: mszp.hu